Summa - Gaál József

Előszó

Részlet a könyvből:

"Megpróbálod összeterelni a befejezetlenségeket, a hiába megkezdett utakat, életed elszáradt vadhajtásait. Átnyújtod a megvalósulatlan álmok csokrát, megidézed azt, ami benned is csak töredékekben létezik. Úgy érzed ezekből az oldalhajtásokból kirajzolódik egy zsákutcákkal tarkított út, amelyben a fejlődés illúzióját láthatod.
Az emlékezés újraértékel és torzít. Minden visszaemlékezés túlfokozza a karaktert, a múló cselekedetek mitikus állandósággá válnak. Apró epizódok sűrűsödnek össze egyetlen képpé, ami életed emblémájává válik. Régi éned által önmagad alakítod, mintha a másik jobban megfogalmazná érzéseidet. Gomolygó bizonytalanságod már jelkép, a múlt kudarcát emlékezésed alakítja tovább.
Te még nem vagy önmagad. Amíg létezel, benned van az alakulás, változás. Önmagad kutatva, egy másik ént alakítasz ki. Visszatekintve a kudarcokra - újra átélve a formatöredékek üzenetét - elcsodálkozol. Amit eddig elvetettél életerősebb, mint jelened. Régi önmagad titokzatossá vált. Esendően naiv és démoni egyszerre. Valami olyat találsz bennük, amiről már régen lemondtál. Újabb illúzió. Az a másik, az a régi én tudott valamit. A sok kételkedés mögött mintha megbújna a kinyilatkoztatás. Töredékek a teljesség felé. Nincs fogódzó. Álmodva cselekszel. A kicsorbult formákat tovább alakítod. A tökéleteset keresed a tökéletlenségben. Akarat nélkül cselekszel. A lebegés és sejtések birodalmában talán kibomlik az egyetlen forma. Az egyetlen, ami minden alakzatot elnyel, minden érzésedre választ ad. Nem hiszel semmiben, csak ösztöneid hajtanak előre. A tátongó ürességben kell megtalálni azt a formát, amelyben változó lényed állandóvá és kikezdhetetlenné válik. De az út kezdetén megijedsz, mert darabjaira hullik szét a másik középpont, az a merev konstrukció, ami biztonságot adott. A horgony, amely ebbe a középpontba kapaszkodott, leereszkedik egy feneketlen tóba. Már nincs mélység, csak süllyedés, örök merülés. Az út folytatódik. Pár év távlatából kígyózó, lüktető spirálnak látod ezt a merülést.
A legsodróbb látomásban is józannak kell lenned, ne engedj az érzelmek csapongásának. Józanul kell végigszenvedni minden víziót, végignézni a megtévesztett lélek káprázat-képeit. Ezen túllépve a formák forrásához fogsz eljutni. Végtelen a formák sokfélesége, megszámlálhatatlan találkozásainak, összefonódásainak száma. A formák szakadékába tekintve kell meglesned a halált és az újjászületést. Csak jelek maradnak utánad, ami megdermedt láva, energiák kövülete. Tudod jól, hogy a jel a valóság sűrítménye és a valóság elhagyása egyszerre. Jel, amely egy másik világot kutat, de mégis önmagába fordul.
Minden visszatekintés erőgyűjtés. Új lendület előtti feszült pillanat egy homályba burkolt út előtt." Vissza