Miklóssy Gábor

Előszó

Miklóssy Gábor a Holnaposok városában, a Nyugat forradalmának időszakában, 1912. október 25-én született. „Apám Miklóssy Gábor mérnök, édesapja korai halála miatt (aki malommester volt) saját erejéből nagy nehézségek árán tanult ki. Anyám, Gaál Emma, kistisztviselő család gyermeke. Végzettsége tanítónő." A kisgalambfalvi eredetű nemesi (bárói) család elszegényedett; Miklóssy Medgyesen élő nagyapja alig-alig tudta segíteni az apát, hogy kultúrmérnöki tanulmányait elvégezze. Miklóssy négy évvel fiatalabb testvére, Tibor korán meghalt tífuszban. Önéletrajzából egy rövid, súlyos mondat következik: „6 éves koromban gyermekbénulás ért". Idős korában, 80 évesen is megrendítő elevenséggel és szuggesztivitással tudta fölidézni a történteket, amelyek egész életére kihatottak: „Amikor megbénult a két lábam, azt álmodtam, hogy a váradi Pece patak óriásira nő. A vízió eltűnt, azt látom, hogy az ágydeszka végén felém kúszik egy rózsabogár. Azok az eozinos, zöld-kék-vörös színben játszó rózsabogarak. Sokan összetévesztették a skarabeusszal. Bekövetkezett a reggel - a lábaim megbénultak. Miklóssy hozzáteszi még: „Az az álom: tapintható, éber valóságnak tűnt akkor. Egy enigma, amelynek a megfejtésére rámegy az egész élet." A hatéves gyermek mozgástere végletesen beszűkült. Bénasága kizárta a mozgást igénylő gyermekjátékokból; a sport testfejlesztő lehetőségeit egy életen át csak felsőteste kiművelésére fordíthatta.
De mintegy mozgáskorlátozottsága ellenhatásaként különféle képességek korán kifejlődtek és megerősödtek benne. „Gyermekkoromban sokat játszottam csinált illúziókkal is. Anyám behajtható toalett-tükre előtt ültem, és a tükörben is valóságban látható dolgokat meg apám mérnöki prizmájában is figyeltem. Játszadoztam a téri relációkkal, amikor a normális ésszel érzékelt (előttem, mögöttem, oldalt) téri viszonylatokat felborítottam a prizmába tekintéssel." (A „csinált illúzióknak" még sajátos szerepe lesz az életében.)
Betegsége miatt magántanulóként végezte el a gimnáziumot. A gödöllői premontrei gimnáziumban tette le vizsgáit, egy osztályban a későbbi íróval, az ugyancsak magántanuló Cseres Tiborral. A 7. osztályban leromlott osztályzatait az időigényes hegedűtanulás és gyakorlás indokolhatja. „A hegedülés napi elfoglaltság volt, de szüleim illendőnek tartották beadni engem a híres Pollermann Arankához, aki előbb nem akart elvállalni, mondván: hogyan fogok én ülve hegedülni. (...) Egy év múlva már nyilvános koncerten is felléptem. (...)" Vissza