Előszó
Sulyok Gizella első versei, szerencsére, nyersek és darabosak voltak, de őszinték, ösztönükbe bevilágítok. Mostanára már érettek: finoman darabosak és dallamosak lettek. Hála Istennek: a...
Tovább
Előszó
Sulyok Gizella első versei, szerencsére, nyersek és darabosak voltak, de őszinték, ösztönükbe bevilágítok. Mostanára már érettek: finoman darabosak és dallamosak lettek. Hála Istennek: a darabosságról nem mondottak le, mert ez költészetének jelleméhöz tartozik, nem hasonlítható hát a sima és hibátlan formaművészekhöz, akik már a bölcsőben jambusokban gügyögtek. Idézzük a Múzsához írt segélykérő versét:
„add nekem fekete-gyökér szavaidat,
melyek a múlt ingoványából szívják
a lét sűrű iszapját,
hogy indázzanak egyre feljebb
a kérgefosztott,
gombalepett törzs korhadt odúiba,
friss keringés áramával oltva be
az elhalt sejteket."
Legszívesebben végigidézném, de hát hagyok az olvasónak is felfedeznivalót!
A „Zengő-bongó bolygón" furcsa dallamai fülünkbe ragadnak:
„Monoton dobokon
rock-dobos robotol..."
és így végig, magyar ütemmel olyan szövegek, melyek nem mondatok, hanem zenébe olvadó szótagok sorozata!
A „Kígyó oroszlánt fojt" előomló, el-elfulladó vallomása - egyetlen mondat, az is befejezetlen, mert befejezhetetlen - a magány fájdalma rátekeredik a lélekre az élet sivatagában.
Vissza