Előszó
„Vállaltam olyan csoda dolgot, amire senki se kért. Énekelek melegebb fényű, Romlatlan csillagokért." (Ratkó József)
Több mint ötéves gyűjtőmunka eredményeként, a terjedelmi korlátok miatt...
Tovább
Előszó
„Vállaltam olyan csoda dolgot, amire senki se kért. Énekelek melegebb fényű, Romlatlan csillagokért." (Ratkó József)
Több mint ötéves gyűjtőmunka eredményeként, a terjedelmi korlátok miatt természetesen a teljesség igénye nélkül adhatom az olvasó elé könyvemet. Évtizedekkel ezelőtt már mások részéről voltak kisebb, be nem fejezett próbálkozások arra vonatkozóan, hogy feltárják falunk múltját - de ezek a munkák többnyire csak egy-egy rövidebb epizód (felszabadulás, az 1950-es évek stb.) dolgozatszerű feldolgozását eredményezték. Sok szubjektív forrás került birtokomba, melyeknek éppúgy örültem, mint a levéltári dokumentumoknak. Az előttem már bármilyen helytörténeti munkába kezdett személyeket nem, hogy kritikával illetném, sokkal inkább köszönettel tartozom nekik. Jelen munka nem egy időrendi sorrendbe szedett hagyományos történelmi olvasókönyv kíván lenni. Sokkal inkább egy mozaikokból összeálló faluképet kívántam szerkeszteni, az egykorú fennmaradt írásokban, tudósításokban, tárgyi emlékekben, hagyományokban, a népi emlékezetben megőrzött és szavakba, vagy írásba foglalt időről. Régóta foglalkoztat a gondolat... - miért nem ismerjük mi tornyospálcaiak azokat a nagyszerű elődöket, akik valaha itt éltek, alkottak? Miért felejtődtek el a település egykori eseményei, hová lett e falu múltja? A feledés igen csodálatos dolog. Sebeket gyógyít, de emlékeket, értékeket is megsemmisít. A feledéshez hasonlóan fontos az emlékezés is. Vannak dolgok, melyeket nem vetettek papírra, mégis tovább adódtak. Lekopott róluk minden sallang, minden szín, de állták az idő próbáját. Ezeket az íratlan és persze az írott emlékeket próbáltam előbányászni, élettel megtölteni. Századok óta élnek e vidéken őseim. Magam is itt születtem s évtizedek óta ismerem a falu örömét, bánatát. De nem volt ismerős az elődök küzdelme, az itt fennmaradni és megmaradni akarás kényszere vagy tudatos felvállalása. A közelmúlt feldolgozása egyszerre volt könnyű, de nehézségekkel, buktatókkal teli is. Hiszen átéltem a gyermekkorom falujának romantikáját, még jártam a ma már csak képekről visszanéző szalmás házakban, beszöktem a magára hagyott zsinagóga ritkán kinyitott ajtaján, részese voltam a 20. század 70-es 80-as éveinek a fejlődést, majd a visszafejlődést mutató törekvéseinek. Megtapasztalhattam ha csak külső szemlélődőként is a sok elszalasztott, elodázott lehetőséget, a szándékos, vagy „csak" a hanyagságból, hozzá nem értésből eredő mulasztást. Munkámon, sorsomon keresztül éreznem kellett a kultúra hanyatlását, a gazdaszellem semmivé foszlását, a ránk erőltetett „apadó kút" faluszerepet. Sajnálattal élem át a fiatalság nagyarányú elköltözését, a számbeli és „minőségbeli" fogyást, a közömbösséget, gyökereink elvesztését.
Vissza