Studio Centrum Sztuki/Stúdió '85

Előszó

LÁTLELET '85 Az idő múlását lassan a Stúdió-kiállításokon mérhetjük. Még alig heverte ki a kritika - és gondolom a kiállítók többsége §§ a tavalyi balsikerű tárlatot, és máris itt a következő. A kérdőjelek mindig ugyanazok: legyen-e valamiféle elméleti, tartalmi, netán formai koncepciója a Stúdió-kiállításnak, vagy legyen egyszerűen beszámoló, szalon az új művekből. Úgy tűnik, hogy az idei a két utat egyszerre választja. Nincs prekoncepció, van azonban egyetlen téma, az önarckép. Természetesen nem a klasszikus önportré - bár ilyen is akad -, sokkal inkább a szellemi önarckép, olyan gesztus vagy mű, melyet az alkotó fontosabbnak tart valóságos fizikai önmagánál. Dráma, gag, irónia, líra - a skála igen széles. A közönség és a kritika csemegézhet, vajon hogyan látja a művész önmagát. Ez a kollekció azonban csak afféle felvezetés az igazi produkcióhoz, a nagy együttes fellépésére hangoló „előzenekar". A mintegy 120-130 kiállító valóságos portréja a nagy művekben folytatódik. Nyilvánvalóan vannak aránytalanságok, hiányok és túldimenzionálások, de ezúttal ez a spontaneitást tükrözi. Az anyag talán jobban polarizálódik a 15-20 installáció-jellegű munka és objekt és a lassan ötödik születésnapját ülő, a nyolcvanas évek szülöttjének számító új festészet hangsúlyos jelenléte között. Fogalmam sincs, hogy Bán András kollégám hogyan fog ennyi munkát elhelyezni az Ernst Múzeumban, de biztosan ki fogja találni. A kiállítás nyilván nem lesz elegánsan tágas, de talán érzékeltetni tudja majd azt a „feltáró jelleg"-et, melyre a Stúdió vállalkozott. Reméljük, hogy a műterembe visszatalált művészetről a mai stúdiósok pontos helyzetjelentést adnak. Vissza