Előszó
Otthonunkat mindig szívesen díszítettük. A történelem előtti idők embere kifestette a barlangja falát, a 18. századi arisztokrata porcelánokat gyűjtött, a 20. század embere szintén saját miliőre és önkifejezésre vágyott - tudva, hogy a tárgyak, amelyekkel körülvesszük magunkat, egyedivé teszik otthonunkat.
Mindig elbűvölve tanulmányoztam a díszítőművészet múltját, a stílusok változását, valamint azoknak a kézműveseknek és tervezőknek a munkásságát, akik hosszabb-rövidebb időre meghatározták koruk arculatát. Könyvem róluk szól, igyekszik megmagyarázni szerepüket és hatásukat.
A kézműves tradíció az ókori Görögországig és Rómáig nyúlik vissza; ezt érzékelhetjük Johann Kändler 1730-as és 40-es években készült meisseni porcelánfiguráin, Émile Gallé 19. század végi üvegein, a Kataro Sirajamadani festette gyönyörűséges Rookwood-vázákon, vagy Senior és Carmichael 21. század eleji bútorain, amelyen közül egy különleges darab ezen az oldalon is látható.
A technika fejlődése idővel lehetővé tette a tömeggyártást, amelynek már az elmúlt kétszáz év iparművészete is számos maradandó darabot köszönhet.
A 19. század gyárban készült kerámiái, mint amilyen a balra látható neorokokó váza, sok ezer középosztálybeli számára is elérhetővé váltak, holott addig csak a gazdagok vásárolhattak ilyesmit. A díszítőművészet napjainkra mindennapi életünk része lett. A 20. század végén még egy olyan apró tárgy is, mint amilyen a dugóhúzó, esztétikus formát nyert, bekerült a művészet birodalmába.
Remélem, olvasóim éppoly vonzónak találják majd az iparművészet különféle ágainak legszebb darabjait, mint jómagam; érdeklődve forgatják könyvünket, amely ennek az elbűvölően gazdag tevékenységnek a történetéről és egymást váltó stílusairól szól.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal