Az első hadsor

Előszó

»A német népnek is megvannak a maga forradalmi hagyományai« - írta Engels a német parasztháborúról, majd így folytatta: - »Volt idő, amikor Németország olyan jellemeket formált, akik bízvást megállják helyüket más országok legjobb forradalmárai mellett...« Nekünk azonban ez az idézet akkor jut eszünkbe, ha történelmünk másik, egészen új fejezetére gondolunk, a legborzalmasabb, legvéresebb, legmegalázóbb fejezetre, amelynek mindannyian résztvevői voltunk, amelyet mindnyájan átéltünk. Erről az időszakról mindenki beszél, de sok fontos dolgot még nem mondtak el róla. A német nép, amely Hitler hatalombirtoklásának és vérengzéseinek részese volt, kivette részét abból a szakadatlan, nyílt és titkos, gyötrelmes és dicsőséges harcból is, amelyet Hitler ellen, megbízói ellen és gyalázatos háborújuk ellen kellett megvívni.
Erről a harcról mind ez ideig nagyon kevés szó esett, pedig fontos része történelmünknek, olyan történelmi szakasz, amelyre szüksége van egy népnek, hogy élhessen. Nem azt kutatjuk, miért hallgatnak azok, akik egyedül illetékesek, hogy erről a harcról írjanak - (az egyik leglényegesebb ok az, hogy az antifasiszta küzdelem harcosai és tanúi általában nem értek rá a harc leírására: a harc folyt tovább.) Csak annyit állapítunk meg, hogy az atlanti paktum és a fasizmus újjászületésének légkörében ezt a harcot a hamisítás minden árnyalatát felhasználva rajzolták meg az opportunisták, az ügyeskedő memoár-írók, a katonai metafizikusok, a nyugati világ »megmentői«, hiszen Németország érdekeinek ezek az árulói nem nevezhetik ismét egyszerűen árulásnak harcunkat. Mivel ez a kérdés Németországot érinti, közvetlenül érinti a Német Demokratikus Köztársaság ifjúságát is. Vissza