Vörös és fekete

Előszó

STENDHAL

Stendhal művét, melynek fordítását itt veszi az olvasó, Taine a XIX-ik század legfőbb regényének nevezte. Ily ragyogó elmének e föllengző dicsérete, melyhez egyébként Taine köteteiből még sok erősítő kijelentést lehetne összeválogatni, az elhanyagolás, sőt ismeretlenség hosszú éveinek csöndjét töri meg, akkor, a mikor Henry Beyle, a ki egy csomó más álnévvel való próbálkozás után könyvei czímlapján végre személyesen Winckelmann születésehelyéről de Stendhal-nak írta magát, már régóta halott volt. Életében a mi sikert élvezett, a mi érdeklődést és mozgalmat maga körül támasztott, személyi tulajdonságainak és sorsa változatos epizódjainak köszönhette; írói munkássága, noha három évtized alatt tekintélyes számú kötetet produkált, - regényeket, történelmi és útleírási munkákat, általános- és nép-psychologiai tanulmányokat, elbeszéléseket, irodalmi és művészeti vitairatokat - az egyetemes részvétlenségben tikkadt el. Igaz, hogy ismeretségének szűkebb körében nem hiányoztak, a kik nagyrabecsülték tehetségét és éppen azok, a kiket egyéniségük súlyánál fogva megillet a tekintély, hogy tömegeket pótolnak, így Mérimée, a ki nyiltan beismerte, hogy Stendhal nagy hatással volt reá, azután Balzac, a ki áradozó elismeréssel írt a La Chartreuse de Parme-ról, Byron, a ki bókokkal emlékezik meg találkozásukról; de szélesebb rétegek részéről csak sokára következett el méltánylása. Vissza