Az örök lámpás

Előszó

Részlet a könyvből:

"455-ben, egy tiszta júniusi napon, a római Circus Maximusban éppen két hatalmas herul véres harca ért véget egy hyrkaniai vadkanfalka ellen, mikor a délután harmadik órájában a nézők ezrei között hirtelen fokozódó nyugtalanság tört ki. Eleinte csak a legközelebbi szomszédok figyeltek fel rá, hogy a szőnyegekkel és szobrokkal díszített különálló tribünre, ahol Maximus császár ült udvaroncai körében, - láthatóan felhevülve a gyors vágtatástól, - egy porosarcú futár érkezett és hogy a császár, amint meghallotta híradását, minden szokással ellentétben, az izgalmas játék közepette felállott; az egész udvar feltűnő sietséggel követte és hamarosan kiürültek a szenátoroknak és a többi méltóságoknak fenntartott ülések is. Ezt a feltűnő lázas sietséget csak rendkívül komoly ok idézhette elő. Hiába jelzett a harsány kürtszó újabb vadállati viadalt, hiába hajszoltak a felnyitott rács mögül hatalmas ordítással egy fekete sörényű indiai oroszlánt a gladiátorok rövid kései elé - a kérdő és aggódón izgatott arcok sápadt tajtékjával felduzzasztva immár ellenállhatatlanul nőtt meg a nyugtalanság sötét hulláma és sorról-sorra terjedt tovább. Az emberek felugráltak, az előkelőségek üresen maradt helyeire mutogattak, kérdeztek és lármáztak és kiabáltak és fütyültek; senki sem tudja, hogy ki mondta ki először, de egyszerre terjedt el a bizonytalan hír, hogy a Földközi-tenger rettegett kalózai, a vandálok, hatalmas flottával kikötöttek Porthusban és már útban vannak a mit sem sejtő város felé." Vissza