Keresztút

Előszó

Isten Szolgája, Stantic Tamás Gellért atya terjesztette a keresztúti ájtatosságot, élte saját lelki életében és ajánlotta lelkipásztori tevékenységén át, lelki vezetőként Zomborban a kármelita templomban. Nagyböjti vasárnapokon, délután kettőtől vezette a keresztúti ájtatosságot és nagyböjti prédikációt mondott Jézus szenvedéséről a horvát híveknek. Szentbeszédeiben Gellért atya párhuzamba állította Jézus szenvedését a hívek életével, rámutatott az Istent megbántó bűnökre és arra buzdította a híveket, hogy béküljenek ki Istennel és egymással a bűnbánat szentségében. Azt mondta: "A lelkek olyan drágák mint Jézus élete"; "A bűn a legnagyobb szerencsétlenség, nagyobb mintha valakit teljesen kirabolnának vagy levágnák a kezét vagy lábát" (szentbeszéd, 1911).
Gellért atya szorgoskodott a lelkek megmentésén. Iparkodott elérni, hogy az emberek kibéküljenek Istennel és egymással. Buzgolkodása nem csak abban volt látható, hogy a nap meghatározott óráiban a gyóntatószékben ült, hanem amíg csak nyitva volt a templom a nap folyamán újra és újra körbejárt keresve, nincs-e valaki, aki gyónni szeretne. Szakított idejéből, hogy türelmesen végighallgassa a gyónókat, hogy buzdítást adjon Jézus Krisztus követésére. Arra is tanította gyónóit, hogy az élet minden eseményét úgy fogadják, mint Isten kezéből kapott ajándékot. Ilyen gyónások után a bűnbánók boldognak, vigasszal teljesnek, megkönnyebbültnek és megbékéltnek érezték magukat. Vissza