Spuri, a kerékpáros

Előszó

Részlet a könyvből:

"I
Az úttestet vékony jéghártya borította, áttetsző, mint az üveg, engedelmesen tükrözte az aszfalt szürkeségét. Az autók kerekei megbontották a jégburkolat egységét, keréknyomok barázdálták, mintha finom üvegporral hintették volna be a sávokat. Ropogott az út az abroncs alatt, mintha valóban üvegtörmeléken menne az ember.
Jozo Kedro ráérősen hajtja a pedált. Kellemesen érzi magát. Ha nem volna ez a „bütyök", fabatkát sem érne az élet. Miért hívja a kerékpárját bütyöknek, mikor ahhoz hasonlít a legkevésbé? Hát aztán! Miért ne becézhetné úgy, ahogy a kedve tartja?! Épp ez benne a döfi. Mindaz, ami a bütyökkel kapcsolatos, döfi, mert az igazi sport hivatás és tudomány. Kár, hogy az embernek iskolába is kell járnia, az elveszi majdnem minden idejét, és jócskán megkeseríti az életét. A tanulókönyvecskében rakásnyi rossz jegy, főleg az orosz nyelvvel gyűlt meg a baja. Maga sem tudja, miért, hisz azt tanulja a legtöbbet. Ha annyit tanulná a többi tantárgyat is, akkor a bringát akár konzerválhatná, mégis folyton beszed belőle, aztán otthon nagy a balhé, a "papa" lármázik. Van ehhez egyáltalán joga, hisz nem is az édesapja?! Minek avatkozik az ő dolgába Branislav Stepiga elvtárs! Jozót egykét daci igazán nem izgatná, csak hát Zuzanka mama is nagyon bánkódik ilyenkor, minden ötös után olyan fáradt, bánatos a tekintete. A fenébe is, miért ilyen nyavalyás az élet! Ha nem járna iskolába, lenne ideje bőven, persze dolgoznia is kéne valahol, de hát az egészen más, a munkahelyen megértők az ilyesmi iránt, ott méltányolják és tisztelik a sportolókat. Mi gondja például Fagalnak vagy Laczának, tudja azt mindenki, hogyan él... Ő meg most hazamegy, és neki kell látnia az orosz leckének. S holnap lesz még ábrázoló meg történelem is, az ördögbe, hát nem kutyának való élet ez?" Vissza