Előszó
A sportrekreáció - akkor még rekreáció - szabadidősport elnevezéssel az 1979/80-as tanévben került bevezetésre a Testnevelési Főiskolán. Próbálkozások már az 1960-as években is voltak. A Testnevelési Tudományos Kutató Intézetben, majd a jogutód TFKI-ban Hepp Ferenc igazgatósága idején jelentős irodalomfeltáró munka folyt. Mi több, néhány kísérlet sikerrel oldotta meg külföldön látott módszerek adaptációját. Az akkori sporthatóság azonban mereven ellenállt a rekreáció hasznosításának, különösen az oktatására irányuló kezdeményezéseknek. Végül, nem annyira meggyőződésből, inkább a "már minden európai főiskolán tanszéke van" helyzettől szorongatva, hozzájárultak egy minimum-program elindításához. Ekkorra a magyar lakosság - s benne az ifjúság - egészségértéke oly mélypontra jutott, hogy egy maximális program zöld útja sem biztosíthatta volna a hatásos beavatkozást. Az indokoltnál sokkal több időt fecséreltek olyan szembeszökő tények tudomásulvételére, mint pl.: - a szervezet számára életbevágóan fontos gyakori és intenzív fizikai erőkifejtés rohamosan csökken; - az életritmus gyorsul, a stresszhatások szaporodnak; - a szinte megállíthatatlan környezetszennyeződés egészségkárosító hatású; - a viszonylagos jólétben elterjedő életmódhibák (káros fogyasztások, inaktivitás) katasztrofális következményekkel járnak. El kellett fogadtatni - egészen máig sem sikerült - a politikai és hivatali bürokrácia lépcsőfokain ülő "Pangloss professzorokkal" azt, hogy a megromlott életkörülményekhez való alkalmazkodó (túlélő!) -képesség kifejlesztése új feladatokat ró az egészségügyi, a pedagógusi, a közművelődési, a testnevelési- és sportfunkciókat ellátó szakemberek képzésére! A hosszú időre megmerevedett közállapotok még mindig ható szemléleti öröksége, nem kedvezett az új feladatok vállalása ügyének. Általánosan: a munkát, az életmódot, a szabadidő-tevékenységet, a közművelődést, a testkultúrát, a betegségek megelőzését még mindig párhuzamosan, és nem szorosan együttműködő tárcák, intézmények irányítják, támogatják, holott sem politikailag, sem gazdaságilag nem lehet egymástól elszigetelt szférákként kezelni a felsoroltakat. Közelebbről: a sporteredmények nemzetközi fejődésének kihívása - tetézve a dicső múlt kötelező túlszárnyalásával, kellően nem indokolt szakosodási folyamatot váltott ki Főiskolánkon. A testnevelőképzés alapkoncepciója: a sokoldalú nemzedékeket fölnevelő, s a társadalom erejét, edzettségét szolgáló tanár képzésének eszméje "alulról" is csorbát szenvedett. Az iskolák vezetőinek és patronálóiknak (klubok, vállalatok) dotációs politikája, a helyi presztizs-okok, az eredménycentrikusságtól vezérelt felfogás és gyakorlat miatt, háttérbe szorult a tanulókkal való törődés, alapvető szükségleteik méltánylása. Következményként: az iskolát elhagyó nemzedékekben sem igénnyé, sem szokássá nem válik a rendszeres fizikai aktivitás, de még a hozzá szükséges ismereteket sem kapják meg. A gyerekek elfelejtettek játszani. Pontosabban: játékukból ugyanúgy elveszett a mozgás, mint a felnőttek munkájából és közlekedéséből. Nem mentség, súlyosbító az a körülmény, hogy az orvostudományi egyetemek képzési anyagában sehol nem szerepel a rekreáció, s a mozgás, mint megelőzés is alig. S hogy a felsőoktatás egyetlen intézményében sem lett tantárgy a sportrekreáció a legutóbbi esztendőkig.
Vissza