Csiky Gergely a regényíró

Előszó

Csiky Gergely mint a magyar társadalmi dráma megalapítója él az irodalmi köztudatban. Azt, hogy Csiky regényirodalmunkat is több művel gyarapította, még az irodalomtörténet is alig tartja számon - sőt életírója, Janovics Jenő is mostohán bánik regényeivel, s mindeddig Császár Elemér rövid jellemzése a legterjedelmesebb méltatása Csiky regényköltészetének. Ezért a mellőzésért részben Csiky maga felelős: regényei jelentőségben is, értékben is messze elmaradnak drámái mögött. Nála épen fordított a helyzet, mint Jókainál: Csikyt, a regényírót, homályba borítja Csiky, a drámaíró.
Pedig Csiky első szépirodalmi kísérletei is az elbeszélő próza teréről valók. 1872-ben jelent meg az Életből és Fényképek c. novellás gyűjteménye - összesen öt elbeszélés, s ugyanabban az évben írta a Vad ember c. regényét is, melyet 1876-ban adott ki Barlanghy Bence álnév alatt. Bajos volna ezekből az alkotásokból nemcsak a későbbi regényíróra, de egyáltalán az író Csikyre következtetni. Gyarló fércmunkák, rikító túlzottságukban és izléstelenségükben dilettáns kézre vallanak. Csak egyetlen egy vonásuk érdemel figyelmet, az sem esztétikai szempontból, hanem mert élénk világot vet Csiky belső fejlődésére: mindkét elbeszélés-gyűjteményében megtalálhatjuk már költészetének a sajátos elemét, a tendenciát. Későbbi munkáiban sűrűn találkozhatunk vele, de már ebben a gyarló formában is jelzi azt az irányt, melyben Csiky tehetsége később kibontakozott. Vissza