Előszó
1983 és 1991 között 3 alkalommal jártam Spanyolországban - e természeti szépségekben, a történelmi múlt emlékeiben, hagyományokban és látnivalókban oly gazdag dél-európai államban - két ízben tudományos úticéllal, egyszer pedig pihenés, kikapcsolódás ürügyén. Úti élményeimet, tapasztalataimat, meglátásaimat, a spanyolországi tartózkodás során felmerült gondolataimat úgy éreztem, talán másokkal is érdemes megosztani, s ezen elhatározás terméke e kis könyvecske.
Művem nem útikönyv, s az útleírás kategóriába is csak nehezen lenne beszorítható. úgy vélem, bizonyos szempontból több, más szempontból kevesebb, mint egy útiköny. Kevesebb, mert messze nem öleli fel az egész Spanyolországot, messze nem tér ki minden fontosabbnak ítélhető régióra, városra, műemlékre, nevezetességre. Ugyanakkor - merem remélni - több is, mint egy szokványos, a lényeges információkat ugyan precízen, de szárazon közlő útikönyv, hiszen ezen írásműben én saját magam is benne vagyok, s azt írom meg benne, amit én láttam Spanyolországból, azokat a gondolatokat, amelyek bennem indukálódtak a spanyolországi impressziók hatására.
Könyvem címe - mozaikok - talán kissé utal arra, hogy nem szigorú, következetes sorrendet tartó naplót tart a T. Olvasó a kezében, hanem olyan könyvet, amely szubjektív tükörként kíván funkcionálni. Azaz egybefűzi, összefogja azokat a kis, velem megtörtént sztorikat, kalandokat, szituációkat, amelyek az általam, az én szemüvegemen át látott Spanyolországot mutatják. Persze ez a szemüveg magyar és magyarországi, ez magyarázza azt, hogy gyakran a hazai helyzethez, a magyarországi háttérhez viszonyítok.
Tisztában vagyok azzal, hogy a bevezetés nem lehet túl hosszú, így pár szót még csupán arról, hogy kinek, ill. kiknek is Íródott e könyv. Nos - megítélésem szerint - szinte mindenkinek. Azoknak, akik már látták e különleges élményeket szinte tálcán nyújtó országot, s azoknak is, akik csak ezután készülnek oda. S természetesen mindazoknak, akik se nem voltak, se nem készülnek Spanyolországba, de szívesen olvasnak rövid kis történeteket - a szerző által érdekesnek vélt mozaikokat - Spanyolországgal, spanyolországi utazásokkal kapcsolatban. E mozaikok egyébként általában nem épülnek egymásra, így nyugodtan lehet az olvasásnál sorrendet módosítani, hiszen a korábban írtak ismerete többnyire nem feltétele a későbbiek megértésének. Persze - szerintem - az itt megadott sorrend a legjobb, talán így épül fel a legjobban a függetlennek tűnő mozaikokból, a legfeljebb lazán kapcsolódó kis történetekből egy olyan láncolat, amely reálisnak vélt képet nyújt Spanyolországról. Ehhez talán némi segítséget nyújtanak az általam készített fotók is.
Vissza