Spandaui börtönnapló

Fülszöveg

Hitler kedvenc építésze, majd a háború idején a Harmadik Birodalom fegyverkezési minisztere volt. A német nagypolgári családból származó, művészi hajlamokkal és nem mindennapi szervező tehetséggel egyaránt megáldott Albert Speer nemcsak abban vállalt oroszlánrészt, hogy monumentális, klasszicizáló épületeivel a náci ideológiát az építészet eszközeivel próbálja kifejezésre juttatni, de háborús feladatát is nagy odaadással és igen eredményesen ellátva, a német hadsereg ütőképességét a legutolsó napokig fenntartotta. Ez az amúgy jobb sorsra érdemes ember, tehetségét a gonosz szolgálatába állítva, ha közvetve is, de százezrek életéért és haláláért volt felelős.
A nürnbergi perben háborús főbűnösként húsz évre ítélik, amit az utolsó percig letöltött. Paradox, de nem logikátlan módon személyisége a spandaui börtönévek alatt teljesedett ki: képes volt arra, hogy szembenézzen a múltjával, rengeteg belső vívódás, önmarcangoló gyötrődés árán tudatosítsa magában felelősségét, és elfogadja az ítéletet. Miközben ragyogó portrékat fest Hitlerről, Göringről, a náci vezető garnitúra tagjairól és nem utolsó sorban elítélt-társairól, tiszteletre méltó lelkierőről téve tanúbizonyságot, arra összpontosítja erejét, hogy ne roppanjon össze, hogy túlélje az örökkévalóságnak tűnő éveket, tanuljon, dolgozzon, alkosson, hogy hithű náci technokratából végre ember legyen. Albert Speer bűnös volt, erkölcsileg éppúgy, mint jogilag, ám a végtelen spandaui napok kínjai után, hatvanévesen, megtisztulva léphette át a börtön kapuját.
A börtönévek memoárja egyszerre felkavaró olvasmány, a lélekábrázolás remekműve, forrásmunka és a tisztítótűz lenyomatának képe az emberen, aki a pokol tornácán képes volt megújulni.
Albert Speer 1981-ben halt meg Londonban. Vissza