Előszó
Részlet a könyvből:
"Kedves Daina!
A várost, amelyben most lakom, Druskininkainak hívják. Neve szép és tökéletesen igaz... Emlékszel-e, hogyan váltunk el? Azt kérdezted, hová megyek. Azt...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Kedves Daina!
A várost, amelyben most lakom, Druskininkainak hívják. Neve szép és tökéletesen igaz... Emlékszel-e, hogyan váltunk el? Azt kérdezted, hová megyek. Azt mondtam: Druskininkaiba. Eszembe jut, egy kicsit elgondolkoztál, és álmodozóan mondtad: - Tudom, w 7 ' Sóvárosba... - Akkor elmosolyodtam, és semmit se szóltam. Most, ahogy az ablakon át nézem a már dúsan virágzó erdőt, s közben ezt a levelet írom, hirtelen fölidézem a zajos vasúti peronon maradt csengő hangodat, Daina... És egyszerre csak úgy rémlett, hogy nagyon óvatosan, hosszú, karcsú őzlábakon asztalomhoz jöttél, és hozzám hajolva, újra fülembe súgtad azokat a szavakat: „Sóvárosba..." Ez igaz, Daina! Valóban, a mesés Sóvárosban lakom. Tudod-e, hogyan derült ki? Szeretnéd-e hallani? Csengő hang súgja nekem: „Akarom." Ez Te vagy... Ki másnak lehetne a litván rétek harmatcseppjeinek ezüstjéhez hasonló ábrándos hangja?... Ha akarod, mondhatok Neked egy mesét...
Nahát... Tegnap a nyitott ablaknál ültem, és egy könyvet olvastam. Hirtelen hallom, a közelben suttog r valaki. Úgy tűnt, a bokrokon, a faágakon, a száraz tavalyi leveleken és az alig sarjadt fiatal füvek szőnyegén áttörve valaki az ablakhoz jött. Most az ajtó előtt áll, és titokzatos, érthetetlen szavakat mond nekem. Suttog, zúg, susog - halkan, panaszosan és bánatosan... De nem mer bejönni...
- Ki van ott? - kérdem. A titokzatos esti vendég semmit se válaszol.
Csak susog, suttog és zúg...
- Te vagy-e, szél? - kérdem megint.
Vissza