Előszó
A fiatal költő a magatörte úton jár, s ott képzelte és kifejező ereje is követni tudja. Költészetében bíztató, helyenként meglepő újszerűség jelentkezik. A élet valósága nála inkább víziószerű képekben jelenik meg. A felkívánkozó fényben azonban ott ólálkodik az árny, a fénynek, életnek ez a nagy visszaszorítója. Ez a küzdelem különös hangulatnak, jellemző magaváróköltészetnek szülője, amint az az ifjú költőben erejével megmutatkozik.
Egyéni ízt ad verseinek, azért olvassuk szívesen; kutatjuk, keressük az okot, mely a versek születését idézte elő, s mely a nyugtalan ütemeket csalt a költő ajkára, aki azonban ezzel érdekes lesz az olvasó szemében. Indulhat tehát a nagy útra, melyre elhivatott. Lesz olvasója.
Ki tudná megmondani ma még, hová jut el, és hol fog megállni! Ma még az ifjúság küszöbén áll, de sejtjük, látjuk, hogy tovább fog lépni, mert a hivatásérzet ösztökélni fogja.
Az ifjú költő egyébként fia Kiss Menyhértnek, a volt nemzetgyűlési képviselőnek, a váratlanul elhalt tüzes szavú poétának, kinek verseit ma is szavalják szerte az országban, a többi közt Magyar miatyánkját, melyet vagy husz nyelvre fordítottak le.
Örülök, hogy fiának útraindulása elején megszoríthatom kezét, a hamar elköltözött apáé helyett, akit őszintén szerettem.
Budapest, 1942. májusában.
Havas István a Petőfi Társaság alelnöke.
Vissza