Sorszámozott éjszakák

Előszó

ÜVEGES TAMÁS HARMADIK VERSESKÖTETE ELÉ
Tulajdonképpen a szerelem mindenhatósága címet kellett volna adnom e bevezető soroknak, hiszen e "sorszámozott éjszakák" története ezt sugallja. S hogy mégis miért álltam el szándékomtól? Mert Üveges Tamás versei többek a szerelem "önéletrajzánál". A már fájóan szűkszavú sorok között olyan érzelmi-gondolati híd feszül, ahonnan a szakadék mélysége magasságnak és a fölötte kavargó magasság mélységnek látszik. Ez a "látszat"-érzékelés a szenvedés metamorfózisa, ami nemcsak magán viseli, hanem magában hordja zilált korunk változásai minden ujjlenyomatát. Vagyis: Üveges Tamás az ezredforduló költője, ott áll a már említett feszülő híd közepén és figyeli a tér és idő ölelkezését, s azért sorszámozza meg az éjszakákat, hogy a végzetes visszaszámláláskor szigorúan betarthassuk a sorrendet...
Hogy miért szenved e rendkívüli tehetséggel megáldott költő? Van rá oka? Vagy alkatilag hajlamos e tépelődésre? Nem kell messzire menni a találgatások ösvényén! Egyszerűen arról van szó, hogy az ezredfordulónk a szenvedések kora, az önámítás és a remény klónozása ellenére is, s költőnek ennek a korszaknak a küldötte. Igen, nem túlzás, Üveges Tamás érzi, érezteti: tudatában van küldetésének. Kik küldték és kik várják? A mindenkori Olvasók és nem-olvasók (is), akiknek bizalommal és meghitt szeretettel ajánlom Barátom Könyvét.
Bartis Ferenc
Budapest, 1998. június 11. Vissza