Előszó
Részlet a könyvből:
"A műholdfelvétel kétszázhetven kilométeres magasságból készült. A kép közepén és tőle balra mélyzöld foltok közé világosabbak vegyülnek, fekete cérnaszálak kanyarognak, kígyóznak belőlük délnek. Hegyeket látunk az Alpok a Soproni-, a Rozália- és a Kőszegi-hegységekkel végleg belesimul a lankás pannon tájba. A folyók, patakok völgyeket követelnek maguknak. A hullámzó dombsorokon, erdők mentén sárgás, pirosas szalagok váltják egymást. Sok kis apró magángazdaság, osztrák nadrágszíjparcellák.
Keletebbre szélesebb, hosszabb földek terülnek el. A különbség szembetűnő, élesen határvonal rajzolódik ki: ez már Magyarország. A térkép alján nagyvárost fedezünk fel: az utak mint erek hálózzák be a rózsaszín testet. Sé is itt lesz Szombathely mellett! Valóban, a város küszöbén nyugatra útelágazást látunk, aztán egy erdőívet, melyben kis hasadék fehérlik. Az oladi sípálya kiváló határ, jelzi, merre búvik meg falunk a színes folttengerben. Területe fentről egy négyzetcentiméterre zsugorodik. Itt élünk, hazánk egyik legfurcsább nevű településén.
Közel áll hozzánk szülőfalunk képe, a játéktól hangos utcák, a rendezett kertek, a temető nyugalmas csendje. Tyúkgombát szedhetünk a réten, málnát terem az erdő, kis hajót úsztatunk a patakon, ágakból rejtekhelyet építünk a fák közé... Megismerjük környezetünket, tapasztalatokat szerzünk, a felfedezők izgalmával jutunk mindig előbbre. A személyes élmények ragaszkodást váltanak ki belőlünk. Gyermeki féltékenységgel úgy érezzük, a hely csak a miénk.
Aztán társakkal találkozunk, köszönünk egymásnak az utcán, nagyokat beszélgetünk, barátokra lelünk. Közösségek formálódnak: egymást csiszoljuk, mint a kövek. Mások élményeinek szereplői leszünk. Régiek történeteit meséljük, cselekedeteinkkel a helyi történelem részévé válunk. Maradni akarunk s nehéz lélekkel válunk, ha menni kell."
Vissza