Előszó
HAMAR IMRE: SOPRONI FENYŐK ZÚGÁSA
(Megtartó hűség)
Sok éve már, hogy egy hosszabb nyugat-európai útról hazatérőben, nagyon vágytam a percet, amikor Sopron határát átléphetem. Pályakezdő éveimtől úgy élt bennem Sopron, mint az álmok városa, ahova mindig jó megérkezni. Ma már nem tudnám „tetten érni" a pillanatot, amikor életre szólóan megvette a szívemet varázsos erejével. Talán inkább apránként, különös szövedékkel szőtte körém hálóját a Várkerület ékszerdoboz épületeivel, oromfalaival, romantikus sikátoraival, hangulatos kapualjaival, a Lövérek fenyőkkel szegett sétaútjaival, szubalpin levegőjével. De volt valami más erő is, amely mindmáig fogva tart, amelyre csak később, sokkal később ébredtem rá. Éppen a fentebb említett nyugat-európai útnak a végén...
Degeszre tömhettem magam Párizs csodáival, a Loire völgyi kastélyok lenyűgöző szépségeivel. Aki korábban csak kortyokban élveztem a múzeumi remekeket, a Louvre termeiben a szépségek zuhatagában füröszthettem magam, hogy szinte beleszédültem. Az élmények, érzések nagy kavalkádjában különös módon mégis oda vágyódtam már, ahol kisebb kanalakkal adagolják mindazt, amiben napokon, heteken át kedvemre dőzsölhettem.
Százszor és százszor elképzeltem, amint kilépek kocsimból, s ráérősen végigsétálok a Széchenyi tértől a Várkapuig, az arcok tengeréből barátok, ismerősök tünedeznek elő. Bizonyos voltam benne, hogy legalább találkozni fogok dr. Csatkai Endrével, a Kossuth-díjas művészettörténésszel, az anekdotázó, kiváló humorú muzeológussal, akitől még az sem volt idegen; hogy illemhelyek elmés, csiklandoztató feliratait gyűjtse sok más szenvedélye mellett. Friedrich Károlyt, a kiváló idegenforgalmi szakértőt éppen egy autóbusznyi népség kellős közepében látom, amint óva inti a társaság fiatal hölgytagjait, nehogy „bedőljenek", ha egy soproni fiatalember azzal kíván imponálni, hogy üzlet vagy ingatlantulajdonos Sopronban. Mert könnyen lehet, hogy az az üzlet csak éppen egy ablaknyi, az ingatlan alig két-három négyzetméternyi. E megmosolyogni való méretekről majd ki-ki személyesen is hamarosan meggyőződhet, ha elsétál a mini portálok, kirakatok előtt. Felréved bennem dr. Augusztinovicz Elemér ősz feje is. Guszti bácsi a TIT mindenese volt a városban, fáradhatatlanul szervezett, s megkülönböztetett eleganciával fogadott minden tudós embert, vendéget, előadót. De a hullámzó tömegben feltűnik Fábián Lajos deli alakja is, aki az idegenforgalom megyei főkorifeusa volt. Naponta utazott Sopronból győri hivatalába, nem nézte a fáradtságot, a törődést, semmi pénzért nem vált volna meg szeretett városától. Egyidőben az volt a nagy gondja, hogyan tudna gólyákat telepíteni a városba, hogy ezzel is meghittebbé válhassék a város miliője...
Vissza