A tizenhét éves Samuel Sooleymon számít a legügyesebb kosarasnak a dél-szudáni faluban. Társaival együtt ő is arról ábrándozik, hogy egyszer majd az amerikai egyetemi bajnokságban játszik, hiszen az ottani profi ligában már több dél-szudáni fiú kosarazik, akiket szinte istenként tisztelnek polgárháború dúlta hazájukban. Aztán megtörténik a csoda, Samuelt próbajátékra hívják, és nemsokára már az Egyesült Államok felé tartó gépen ül...
Az edzők felfigyelnek Samuel hihetetlen gyorsaságára, rendkívüli képességeire és töretlen kitartására. Az álom valóra válni látszik, hiszen egyetemi ösztöndíj és páratlan kosaras karrier vár Sooley-ra, ahogy növekvő rajongótábora nevezi. Sooley-t nem szédíti meg a siker közelsége, s miközben napról napra fejlődik, megmarad annak a kedves, figyelmes, szerény fiúnak, aki volt. Minden adott, hogy legenda szülessen belőle. Neki azonban van még egy vágya, amely legalább annyira fűti: ki akarja menekíteni menekülttáborba került családját.
Hogy teljesül-e minden álma? Erről írt megrendítő történetet John Grisham, aki időről időre kikacsint a jogi thriller műfajából, amint azt már tapasztalhatták olvasói a Calico Joe vagy az Egy amerikai Pármában című realista regényében.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.