Bagaméri krónika 2012/I-IV.

Előszó

Útavatáson'
Tisztelettel köszöntöm ünnepségünkön mindazokat, akik elfogadták meghívásunkat, és jelenlétükkel megtisztelték mai útavatásunkat. A maihoz hasonló pillanat ünnepnapnak számít minden település, különösen egy-egy kisebb település (község) életében. Valamivel gazdagabbak leszünk, talán egyszerűbb s élhetőbb lesz a környezet, esetleg megoldódik egy régóta magunkkal cipelt probléma. Ez mindenképpen ok az ünneplésre. Sok ember munkája, erőfeszítése, közvetett vagy közvetlen segítsége révén elkészült a Bagamért Érkenézzel/Érsemjénnel összekötő közút. Útról beszélek, s tudom, hogy ezzel mindannyian úgy vagyunk, mint az egészséggel. Megléte természetes, észre sem vesszük előnyeit. Bezzeg a hiánya napi bosszúság forrása lehet. Márai Sándor bölcs gondolatai között találtam rá a következő sorokra.
„Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon, és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutotttink ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt "
Cél persze sok van: kisebb is, nagyobb is. Mi most egyet elértünk, egynek a küszöbén állunk. Ezekben a percekben lehetőségünk van arra, hogy együtt gondolkozzunk az út értelmén; annak reményében, hogy megértjük azt.
Út ízlelgetem ezt a szót. Milyen rövid. Két betű csupán, mégis ezernyi jelentés hordozója, bölcsőtől koporsóig kísér, vagy inkább vezet bennünket. A sok-sok jelentésámyalatból íme néhány.
Az út: élet. Van erre egy találó szavunk: életút. A megszületett gyermek útnak indul, és utolsó utunkkal fejezzük be foIdi pályafutásunkat. Közben van, aki utat téveszt, jobb esetben rátalál a helyes útra.
Az út: közösség. Rokon, barát, szerető: sokféle kapcsolat - sokféle összetartozás. Tóth Árpád szavai visszhangoznak bennem: „út lélektől lélekig". Valóban csak az érzelmek útjain végigmenve juthatsz el a másik emberhez.
Az út: tudomány. A tudáshoz, megismeréshez, a felfedezéshez is ő vezet. Ezen indult Kolumbusz, mikor eljutott Amerikába, ez vezette Gagarint a Világűrbe, ezen az úton haladt Newton, amikor felfedezte a gravitációt.
Az út: hit. Zarándokok ezrei, sőt milliói indultak és indulnak neki napjainkban is az útnak, mely vezethet Máriapócsra vagy Csíksomlyóra. Tulajdonképpen sokszor nem is a cél a fontos, hanem maga az út, az úton levés, alkalom az önvizsgálatra, a megtisztulásra.
Az út: kaland. Ismereden tájak - a Himalájától a sivatagokon keresztül a dzsungelekig. A Budapest-Bamakó rali résztvevője válaszolta a riporter kérdésére. Miért indulsz a hosszú és veszélyes útnak? - Mert jó kaland.
Az út: történelem. Ismerünk borostyánutat, selyemutat. Szorgos régészek kiderítették, hogy Krisztus előtt 3000 évvel már utat épített az ember. Kis túlzással mondhatjuk, hogy a civilizáció az első úttal kezdődött. Később - a perzsa királyoktól a római légiókig - mindenki elsődleges fontosságúnak tartotta utat építeni.
Az út: gazdaság. Fejleszteni kell egy térséget? Építs utat! Képletekkel előre kiszámítható, hogy mennyivel több munkahely keletkezik, mennyivel fog nőni az áruforgalom, hányszorosára emelkednek a telekárak.
Az út: pihenés. A munkában megfáradt ember az alig várt szabadság első napján felpakolja a családot, és útnak indul; ezt úgy hívjuk: nyaralás.
Az út: olykor bűnözés. Az út megteremtette az útonállót is. Régebben helytörténeti gyűjtőmunka során hallottam a Bagamér határában, itt a Takóban álló négy nyárfa történetét. A legenda szerint pihenő, szalonnázó betyárok szúrták a földbe a vesszőket, melyből a fák kinőttek.
Az út: művészet. - Versek, regények, festmények, zeneművek végeláthatatlan sora ábrázolja magát az utat. Gondoljunk csak Paál László vagy Csontvári képeire.
És végül az út: híd is. Mely két pontot összeköt, áthidal úgy, hogy lehetővé teszi az akadályokon való átjutást. Erre mi - a mi alatt értem Érsemjén község (benne: Érkenéz és Érselind települések) és Bagamér nagyközség lakosságát - régen rájöttünk. Rájöttünk akkor, amikor az első „Határtalálkozót" megrendeztük.
Az avató és átadó ünnepségeknek vannak íratlan szabályai. Ilyen szabály, hogy a szalag a bejáratnál, elől van elhelyezve, hiszen most vesszük majd birtokunkba. Tisztelt ünneplők, gondoltak-e rá, hogy itt középen -ahol mi állunk - hidat avatnak. A két parttól egyenlő távolságra. Emlékeznek, mi volt az első „Határtalálkozó" jelképe (lógója)? HÍD. Aszfaltos utunk ugyan még nem volt, csak feltöltött sárgödör, megigazított útfél. De az építkezés megkezdődött. S ebből az érzésből táplálkozott az elszánás, hogy ha törik - ha szakad, de a két közsé-
¦ A magyar-román államhatáron 2012. október 20-án, szombaton az uniós támogatással megépült Bagamér és Érkenéz közötti - használatba csupán Romániának a schengeni zónába való bebocsátása után vehető - közút átadásán elhangzott köszöntő kéziratának szerkesztett változata. Rendelkezésünkre bocsátását köszönjük -A szerk. Vissza