Sárvár MMIII

Előszó

A HELY ÉS A FOTOGRÁFUS
A hely a Város és vidéke Nyugat-Magyarország híres tája a folyók és fürge patakok szabdalta Rábavölgyben. Már a 3. században rómaiak lakták (Bassiana), amint a népvándorlások korában is forgalmas helynek számít. Az Árpádok alatt kővárat kap (1288), az Anjou-korban kiváltságlevelet
(1328) - középkori fénykorát épp a török alatt éli, noha Sárvár sosem volt hódoltsági terület. A Nádasdyak Európa-szintű kultúrát alapoznak itt meg - Tinódi Lantos, Wathay Ferenc és Sylvester János már az önálló, magyar nyelvű kultúra avantgárdjai, akiknek teljesítménye nem csak lokálisan,
de egyetemesen is igen magasan mérhető.
A helyet, Sárvárt birtokolták királyok és főurak, de laktak itt jobbágyok, parasztok, kézművesek, polgárok, cigányok, görögök, zsidó kereskedők, szegények és gazdagok, írástudatlanok és magasan kvalifikált szellemek. De a 18. században majdnem kihalt - szinte átjáróháznak számított kurucnak, labancnak, martalócnak. Sorozatos tűzvészek sújtják, ám a mondabeli főnixmadár csodájához hasonlóan, mindig újra éled. A reformkorban aztán nekiindul a polgárosodás rögös útjainak — a 19-20. század fordulóját a ma már klasszikusnak számítható fénykorában éli. Megindult a vasúti közlekedése,
pénzintézetek, gyárak alakulnak, iskolák születnek, hetilapok jelennek meg; az urbanizáció jelentősen befolyásolja az itt élő emberek életét. A város szerkezete a 20. században alig változott, még a brutális gazdasági-kulturális kurzusváltások ellenére sem. Talán éppen most, az új évezred küszöbén alakul át újra Sárvár, szerencsésen kihasználva saját kulturális-természeti adottságait — különösen a föld mélyén rejtőző termálvizét — meghatározó módon egy korszerűen új városkép kialakításában.
Ha rejtve is, ha saját formanyelvén előadva is, szinte mindez látható a kortárs művész, a fotográfus Somlósi Lajos fotóm. Nem tételesen, hanem esszenciálisán. Nem a megszokott „elbeszélő-formában", hanem a fények és a motívumok lokálisan azonosítható játékában. A fotográfus nem reprodukál, hanem rögzítve alkot - természeti-tárgyi világot és persze szellemet. Vagyis nem városképi sztereotípiákat látunk az albumban, hanem szuggesztív rátalálásokat. S noha az ember a maga
földi és materiális valóságában hiányzik a fotókról, a fragmentalitások ellenére mégis sugárzik és szerencsésen kísért a „hely szelleme".
Somlósi Lajos alkotásain képbe kerül az avítt, az elmúló motívumok rendszere, mégsem célja a hely, a város árnyoldalainak bemutatása. Ellenkezőleg - a Város és a fotós kapcsolatának elmélyültségét jelzi az időtlenség eme szép szerkezete. Régóta ismerkednek egymással (Somlósi első kiállításainak egyi-
ke Sárváron volt), s ez a kapcsolat mára annyira letisztult, hogy épp elég ehhez az újfajta ábrázoláshoz. A képek mozaik-szerűen, önmagukban is szépek - s ha képesek vagyunk saját belső világunk szerint összerakni őket, akkor a Város szinte szeretettel teli, újrafelfedezésében is részt vehetünk. Vissza