Pannonhalma élete a XIX. században (dedikált példány)

Előszó

ELŐSZÓ
Sólymos Szilveszter pannonhalmi bencés tanulmányai az elmúlt évtizedek rendszeres vizsgálódása során születtek meg.
Az itt közreadott hét írás némelyikével már találkozhattunk egyrészt a kéziratos Főiskolai Évkönyvben, másrészt a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok Pannonhalma-számában (1996/1—2). E kötetben egybegyűjtve szerencsésen egészítik ki egymást és betekintést nyújtanak bencés múltunk előző századának alapvető kérdéseibe.
A tanító-nevelői munka és a szerzetesélet közti feszültség problémája fémjelzi a múlt századi bencés életet. Az első négy tanulmány ezt vizsgálja közelebbről. Márkfi Sámuel életútjának elemzése, szerzetesi és tudósi életformának egyeztetése vonzó példa volt a kortársak számára. A század közepén, apostoli vizitátor küldésével, Róma szintén reformra ösztönzött. Mindezen törekvések a század utolsó harmadában Kruesz Krizosztom főapát tevékenysége révén átalakították kongregációnk életét. A magyar bencések a francia forradalom által elsöpört maurinus bencések breviáriumát vették át, mely szinte napjainkig bár racionálisabb, rövidebb, de egyben patrisztikusabb napi lelki olvasmányt nyújtott.
A népi vallásosság és nemzeti elkötelezettség közötti erőtérben érthető meg a hármashalmunk túlsó dombján található Boldogasszony-kápolna körüli figyelemreméltó kísérlet, ahol egy buzgó csoport búcsújáró helyet szándékozott kialakítani. Törekvésüket nem koronázta siker. A 18. századi Kálvária helyére pedig a Millenneum 1896. évi ünnepe alkalmából emlékmű került. A népi vallásosság ilymódon mintegy a nemzeti gondolat mögé szorult. Erről szól az ötödik és hatodik tanulmány.
Az egyetemes bencés renddel létesített intézményes kapcsolatot ismerteti a kötet záró írása. A múlt század végén a hazai bencés élet hozzájárult a Bencés Konföderáció felállításához, és fényes tehetséget adott az induló római bencés kollégiumnak, Haudek Ágoston személyében.
Vissza