A magyar dráma színpadi műformáinak kialakulása a XIX. század első harmadában

Előszó

A felújulás kora irodalmunk legmozgalmasabb fejezete. A XVIII. század három utolsó és a XIX. század három első évtizede a magyarság szellemi újjászületésének, modern nemzeti műveltségünk kialakulásának sorsdöntő ideje. A haza- és nemzetvédelem véremésztő munkáját követő természetes kimerültség és az új erőgyűjtés évei után lassanként ismét bekapcsolódunk a nyugati kultúrközösségbe.
A magyarság európaiasodása az irodalom közvetítésével indul meg. A kor írói és költői nemcsak gyönyörködtetni, hanem művelni is akarnak, s akárhány közülük jelentősebb kultúrpolitikus, mint művész. A Bessenyeitől Vörösmartyig fellépő írói nemzedék a nyugati szellem legbuzgóbb terjesztője: az ő írásaikon keresztül jutnak el hozzánk a felvilágosodás, szentimentalizmus, ossianizmus, végül az európai értelemben vett romanticizmus hullámai.
Az itt felsorolt áramlatok a korabeli európai művelt nemzetek közös kultúrkincsei. A felvilágosodás a francia és német bölcselkedés együttes terméke; az érzelmesség mint irodalmi áramlat Angliából indul ki, és Rousseau-n keresztül az ifjú Goetheben éri el klasszikus csúcspontját; Ossián ködös-homályos stílusát az első bárd-költő, a német Gerstenberg példáján felbuzdulva elsősorban a délnémet és osztrák lírikusok utánozzák; a romanticizmus pedig szinte egyidejűleg jelentkezik az európai nemzetek költészetében - fogas kérdés, melyiket illeti a kezdeményező elsőség dicsősége.
A mi íróink, mikor nyugatra fordultak, elsősorban a német irodalomból merítettek. Évszázados politikai, gazdasági és egyéb kultúrkapcsolatok egymásba fonódó szövedékének következménye volt, hogy legtöbben épen a német szellem megnyilatkozásaitól várták a nemzet újjáéledését. Vissza