Solo játékai

Fülszöveg

A történet folytatódik. Persze nem úgy, ahogy akár én, akár Solo elképzelte, hiszen átlényegült ő is - valami mássá, valami sokkal
kegyetlenebbé. Más értékrend, más társak és más célkitűzések.
Ha követni akarsz, gyere, de ne engem hibáztass:
„Solo játékai vagy bárki másé. Van, akinek a halálos játszmák jutnak, van, akinek kellemesek vagy humorosak. Persze a morbid humorral sincs semmi baj - sokaknak segített már túlélni. Mindenki játszik. Játszanak munkát, életet, szerelmet, gyűlöletet. Játszanak küzdelmet, sikert és bukást, örömet és fájdalmat. Játszanak egymás érzelmeivel, tűréshatárával és szentségeivel. Játszanak pénzért, hatalomért, élvezetekért és más passziókból is. Pedig az egyetlen valódi élvezet maga a játék. A kissrác tisztában van vele - Wolf jól megtanította neki. Pontosan tudta, miről beszél. Még emberi gyerekkorában, amikor nem volt vele sem a vámpírlény, sem Solo, a mostohaapja, egyszer azt találta neki mondani, hogy legközelebb nyugdíjas korában lesz alkalma játszani. Tulajdonképpen ő volt az igazi élőhalott - mozgott, evett, aludt, szeretkezett, és mintha értelmesnek tűnő szavak hagyták el volna időnként a száját. De ez az egész csak látszat lehetett - a teljes egykori tevékenysége leírható egy pár soros program algoritmussal - némely játékbaba „mesterséges Intelligenciája" is összetettebb ennél. Már azelőtt is a Siralomvölgyben volt, mint ahogy átvágtam a torkát a sötét mithril pengémmel. Én csak a helyükre raktam a dolgokat. A valódi Siralomvölgyben tényleg meg fogom látogatni. Hisz megígértem. De nem fogom végleg elpusztítani. Nem lehet megölni azt, aki eredendően halott." Vissza