Sokféle

Előszó

Részlet:

Jókai megirta annakidején, hogy hog terem a magyar nóta, ki erdők sürüjében, ki csordakutnál, hol kutyatejes parlagon, hol csárda asztalánál. Én meg megirom, hogy ami megvan még a magyar nótából, hogyan lesz abból tudomány és muzeumok kincse. Mert most már igen csak az lesz belőle, hála azoknak a jótét lelkeknek, akik számot vetnek a jövendővel is. mit lehet tudni, mikor danoljuk el az ezeresztendős országunkat egészen, hát legalább a fonográf-lemezeken maradjon meg a nyoma annak, hogy szépen danoltunk, S nehogy száz esztendő mulva valami zenemandarinnak majd az a gyanuja támadjon, hogy ezeket a fölvételeket is hamisitottuk, külön kávéházi tandalórákon, hát följegyzek róluk egy hiteles történetet.
(Csak előbb még a tandalóráról mondok valamit, hogy félreértés ne legyen ebből is. A Tandalóra nem valami kaukázusi királylány volt, hanem remekbe készült magyar szó. Az én kisdiák koromban igy hivták a tantervben azt az órát, amelyiken dalra tanítottak bennünket. Természetesen magyar népdalra, még természetesebben csak olyanra, amitől az erkölcs nemesedik. Mivel azonban a dalköltők a régi világban is csak olyan istentelen emberek voltak, mint most s mikor az ihlet kerülgette őket, nem gondoltak az erkölcsnemesitésre, a népdalokat át kellett költeni tandalokká. Én például csupa ilyen megnemesített tandalt tanultam annakidején s ennek köszönhetem, hogy öreg koromra se jutok zavarba, ha vidám társaságban meg kell vallanom, mi az én nótám. Vissza