Előszó
„Eltűnődöm, hogy kiknek élek" - kezdhetnénk a fiatal költő szép, aforisztikus sorával; igen, kezdjük ezzel, különben csak eltévelyednénk önkeresésében önkeresésünkben...Hamar Gergely Róbert számára...
Tovább
Előszó
„Eltűnődöm, hogy kiknek élek" - kezdhetnénk a fiatal költő szép, aforisztikus sorával; igen, kezdjük ezzel, különben csak eltévelyednénk önkeresésében önkeresésünkben...Hamar Gergely Róbert számára a szabadság nem „szlogen", hanem interiorizált élmény, megélt, megszenvedett lelki, szellemi valóság, olyan meghódítható belső terrénum, ahol a gondolatok megfosztódnak kiáltvány-jellegüktől, és kétkedővé (mélyen emberivé) teszik mind az alkotót, mind az újraíró befogadót, az olvasót. A költő szabadságélménye csak az általa megfogalmazott paradoxonban létezik: „Az igazság hazugságától félek" - írja bölcs rezignációval, megfontoltan, mint aki már ily fiatalon is tudja, hogy a létező (az ember) nem lehet az igazság egyetlen letéteményese. Mintha a görög mondavilág, a görög tragédiák színfalai mögül szólna hozzánk, amikor szerényen azt írja: „A sors tudja csak, hogy ki is vagyok". Ennél többet nem is lehet talán mondani a közösségi gondolattól megfosztódó kis narratívák korszakában, a 21. század hajnalán, amikor az elszemélytelenedés leselkedik a szubjektumra. Talán éppen ezért írta meg ő az első olyan „hazám"-verset, amelyben egyetlen predikátum nélkül, „pusztán" az egymás mellé rendelt képek révén sikerül üzennie - a magyar éthoszról - a demitizálásra hajlamos kornak... Tudatában van annak, hogy „régi idők új lovagja", „ki örökös szélmalomharcotjátszik", és ez a tudatos játék különös fénnyel lengi be vallomásos sorainak, dalainak zsenge ágait... A confessio önértéke mindig a (ki)útkeresésben rejlik nála, a belső fogságból kimenekülő kimondás kényszerében, a „kérlelt szeretetben" - hogy ismét őt idézzük. A szerelem dichotómiája, „égi-földi pillanata" (ahogyan plasztikusan megfogalmazza az érzést), szintén személyes énjének szabadságképzeteit feltételezi. Mint ahogy tud irgalmatlanul ironikus, szarkasztikus is lenni, éleslátásra valló, pontosan körvonalazott „szociofotóiban". És képes más nyelvben is gondolkodni - személyes szabadságkeresése az angol nyelvű verseiben is szemléletes. Első gyűjteménye csíráiban hordozza, pontosan jelzi a remélt fejlődés nyomvonalait: a kamaszos sodrású, őszinte, megfékezhetetlen „dictée automatique"-ot máris gyakran fölváltják a tömör költői képek. Belső harmóniája így lehet teljes, ha most mindent (sokat) kimond, a legnagyobb alázattal a létezés megpróbáltatásai közepette. Mindannyiunk szabadságélménye gazdagodhat Hamar Gergely Róbert szabadságképzeteivel... Balázs Tibor
Vissza