Sokan vagyok

Fülszöveg

„A hit sohasem egzakt bizonyosság, mint a szegecselt bőrkapaszkodó a régi villamoson, mert mindig hinni akarás marad, még ha a teljes ember támogatását élvezi is. Már ez a szó: »élvezi«, félrevezet, mert nem mutatja, illetve elkendőzi a hit roppant törékenységét, ami egyébként a hit nem evilágiságának egyik legfőbb »felületi« jellemzője. A hit nem élvez semmit, és az ember sem élvezheti a hitét. Már csak azért sem, mivel az ő hite nem ő, és nem az övé, bár »beleszállt«, s legmélyebb fönn- és megtartója lett. Az egy, egyetemes, szóba szedett, mégis körülhatárolhatatlan hit az emberben struktúra, világrend, mustármagnyi önfölülmúlás, fénytöbblet, olyan, mint egy arc elsuhanóban a nyakszirt mögött hátulnézetből, mint a testrostokba beleivódott jelenlét, árnyékolt fény, mondattan, emlékezet. Az ember hite valaki. S amint ezt kimondja magában, rögtön ellene fordul. S hosszas tusa, tanulás, cáfolat, szenvedélyes önelégtelenség s mindenen áttörő, bizonyíthatatlan bizonyosságtudat, öröm, kitörő fölismerések s konokul visszatérő, de illatszerű meggyőződés után a legelején köt ki megnyugodva. A hit élet, iszonyú, édes, belső s külső testi-lelki burkolat, koronázási palást. Akarás nélkül mégis nagyon el tud fáradni s fárasztani. Akarással könnyű madárröpülés - nyílzáporban. Amit csak akkor érzékel, amikor - tényleg - elrugaszkodik a földről (mellesleg: ne rugaszkodjék el? S miért ne? ). A hitnek karvalycsőre van, de rózsa a szíve. A hit kétségbeesésünkben is - szóalakzat nélkül - beszél bennünk. Jézus tanítványainak értetlensége nem más, mint ezzel az óriásszárnyú Küldöttel folytatott küzdelmük hányattatása, zavara; törvényeken edzett, nyers, vészes, profetikus modorát, sebző egyértelműségét mégis gyógyítónak, bársonyosnak, szabadságnak és félelmetesnek érezték - egyenként, együtt meg-megszakítva, de abbahagy hatatlanul."
(Tehetetlenség, öntudat, szépség -út a hittől a tettig)
Vissza