Előszó
Részlet a könyvből:
Fából volt a ház, kicsiny és fekete, de szilárd, mint a havasi fapapucs és mikor a nagy és vaskos Bernardo felment a lépcsőn s eltűnt az ajtón át, így szólt a nép: „Nézzétek...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Fából volt a ház, kicsiny és fekete, de szilárd, mint a havasi fapapucs és mikor a nagy és vaskos Bernardo felment a lépcsőn s eltűnt az ajtón át, így szólt a nép: „Nézzétek csak, mindjárt megindul a viskó, mint a csiga háza." De ha aztán föltűnt a Grazietta fejecskéje, a nagy főkötőben, mely megakadt az ablak üvegeiben, a nép kaczagva jegyezte meg: „No lám, egy kis patkány került az egérfogóba."
Gyakran nevetett a falu népe Bernardon és Graziettán, de nem rosszakaratból; mindnyájan szerették őket; de ki tudta volna megállani nevetés nélkül, mikor az a nagy ember, a völgynek legnagyobb embere, vasárnaponként végig sétált a mezők ösvényein, karján vezetve azt a kicsi asszonykát, a kinek jól bele kellett fogódzkodni férje karjaiba és megemelni kis lábait, hogy szárazan kerülhesse ki az árkokat.
Eleinte Bernardo is nevetett, boldognak érezve magát rózsás arczú, szép feleségével, aki csakugyan mint valami kis patkány surrant el a házikóban, zajtalanul, székre állott, hogy megteríthesse az asztalt és zsámolyt használt, ha le akart venni valamit a pohárszékről. A kicsiny asszonyka igen büszke volt az ő nagy urára, a ki megreszkettette az üvegtáblákat erős hangjával és megrecsegtette a padlót súlyos lépteivel, leakasztotta a szalámit a mennyezetről, a nélkül, hogy csak lába hegyére állott volna.
Vissza