Én

Előszó

Részlet:
FÉNY
AZ ELSŐ EMBER akivel életemben találkoztam, az anyám volt. Ez ugyan mindenkivel előfordul, de keveseknek tűnik fel. Én egy temetésen jöttem rá. Gyászolók gondolataiban ugyanis ott találkozik a két nagy határkő: születés és halál. Ugyanott döbbentem arra, hogy ez az első találkozás bizonyult legsorsdöntőbbnek egész további életemre.
Később másik két sorsformáló meghatározót is találtam. Ez pedig: a hely és az idő. Ha az idővel kezdem, elképzelhető, születhettem volna például barlanglakó ősembernek is, mondjuk harminc egynéhány ezer évvel ezelőtt valahol Jáva szigetén. Ha egy késői tudós kiásott volna, koponyám most porosodva pihenne egy bársonytakarón valamelyik neves múzeum üvegszekrényében.
Városnézésbe beleunt japán túristák vetnének rá közömbös, futó pillantásokat, aztán megállás nélkül mennének tovább. A tudomány által oly nagyképűen megállapított „életkoromat" valószínűleg el sem olvasnák az aláhelyezett réztáblán. Minek? Érdemes? Legtöbb múzeumban fényképezni úgysem szabad. Öt-tízezeréves tévedés meg egy ilyen porló koponya életkorában úgyse számít semmit.
Ezzel csak arra kívánok rámutatni, mint jávai barlanglakó ősember, vajmi keveset tudtam volna a világtörténelemből...
De az időhatározó mellett a hely is döntő ám, mert az sem mindegy, hogy beduin sátorban, vagy valamelyik dán uralkodóherceg palotájában pofozzák belénk az első sivalkodó lélekzetet. Bár nem állítom, hogy ettől függne minden. Példázzák, hogy gerendákból összetákolt vityillókból is vezethet út az amerikai Fehér Házba. Lehet. Ám ezek a ritka kivételek.
Az indulás helye bizony, legtöbbször parancsolóan határozza meg futópályánkat. Mi több, mindezekbe semmi beleszólásunk nincs. A gondviselés megkérdezésünk nélkül pottyant minket e világba.
Rájövünk azonban arra, hogy az előbbi három közül mégis legdöntőbb pályameghatározónk, az anya. Ő számunkra a legerősebb kapocs a földön. A legszorosabb. Egyben, a legtitokzatosabb is.
Vele, mintegy örökségül azonnal családfát is kapunk. Méghozzá, milyent? No, most nem arra gondolok, ami bekeretezve függ a falon és egyes helyeken tekintélyessé terebélyesedik. Kérkedve mutogatják, lám nézzük csak, történelmi időkbe nyúlik vissza. Másutt viszont, szerény kis ágacska csupán. Akit meg éjjel nagy titokban kosárban hagynak egy küszöbön, annak a „családfája" bizony, még az anyáig sem ér el. Vissza