Síugrás

Előszó

Részlet
TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS
A forradalom előtti időkben a sízés nem volt általánosan elterjedt sportág Olaszországban, bár a nép mindennapi életében, állandóan használta a sítalpakat. A síugrás szinte teljesen ismeretlen sportág maradt.
Az Októberi Forradalom után a síugrás is hatalmas fejlődésnek indult.
1932-ben felvették a GTO-ba a szabadon választható követelmények közé. 1934-től kezdve lehet a síugrás rohamos fejlődéséről beszélni.
Az eredmények javulása szoros összefüggésben állt a síugrósáncok számának emelkedésével.
A Szovjetunióban jelenleg sokszáz tanuló ugrósánc nyújt lehetőséget a sportolók széles tömegeinek, hogy szorgalmasan űzzék ezt a szórakoztató sportágat. 1932-ig csupán Moszkvában, a Lenin-hegyen és Leningrád mellett, a Jukán és Kavgolovjén voltak kisebb ugrásokra alkalmas ugrósáncok. Az előbbiek legfeljebb 30 méteres, az utóbbiak 25 méteres ugrásokra voltak alkalmasak. A moszkvai ugrósáncot 1932-ben építették és ezen a sáncon már 45 métert is lehetett ugrani.
1934-ben a sísport tömegsporttá vált, sífutóink tudása jelentékenyen megnőtt. Ekkor már felnevelődtek a szovjet edzőkáderek, valamint a síugrás mesterei is, akik kiválóan elsajátították és tökéletesítették a síugrás technikáját.
Az első nagy nemzetközi síugró-versenyt 1934-ben rendezték. A Szverdlovszkban megtartott versenyen, amelynek körülbelül 20.000 főnyi közönsége volt, cseh, svéd, norvég és svájci versenyzők is részt vettek. Síugróink első nemzetközi versenyükön kiválóan szerepeltek. N. Horkov 44.5 méteres ugrásával új szovjet csúcsot állított fel és az első tíz helyezett közé csupán két külföldi került. Vissza