A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, egy nomád kislányról, Sirinről szól. Ez a kislány egy ősöreg halhatatlan segítségével csodás képességekre tesz szert, majd hadba vonul szülei helyett, hogy legyőzzön három, a füves sztyeppék törzseit sanyargató rablóvezért. A rablóvezérek fölött aratott győzelmével azonban története nem ér véget. Sirin ugyanis vállalja, hogy a korábban elrabolt, de a harcok során kiszabadított gyermekeket hazajuttatja szüleikhez. Így nyeri el a Sirin mama megtisztelő nevet és válik egy Kínában élő maroknyi nép, a sibék imádott istenségévé: a gyermekek és a családok oltalmazójává. A könyv tehát egy istennő születésének története, amely egyben a sibék ránk hagyott szellemi kulturális örökségének is része. Sirin mama nyugati hadjáratának története egy északkelet-kínai sibe embernek, He Junyounak (1924-2012) köszönhető. Sárközi Ildikó Gyöngyvér bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátott fordítása az ő örökségét önti formába magyar nyelven. A fordítás különlegességét az adja, hogy Sárközi Ildikó Gyöngyvér etnológusként több mint fél évtizedet töltött el Kínában, a sibék lakta vidékeket járva; és bár az öreg mesemondóval nem találkozhatott, több helyütt vett részt a Sirin mamának bemutatott áldozatokban és hallotta a róla szóló történeteket. Fordításában is azt a hangulatot igyekezett megidézni, ahogyan ő maga megélte e találkozásokat.
SÁRKÖZI ILDIKÓ GYÖNGYVÉR a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa, a KRE BTK Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete Kínai Tanszékének egyetemi adjunktusa. A kínai sibék között 2010 óta folytat terepmunkákat. Fő kutatási területe a nemzetépítési és örökségesítési folyamatok vizsgálata.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.