Sir Peter Blake utolsó nagy kalandja

Előszó

Sir Peter Blake-kel csupán három alkalommal találkoztam. Először csak távolból, az ENSZ Környezetvédelmi Program (UNEP) igazgatótanácsának ülésén Kenyában, 2001 februárjában. Peter akkor műholdas telefonon beszélt a nairobi hivatalomban összegyűlt környezetvédelmi miniszterek egy csoportjával. Közel a déli szélesség 70. fokához, az antarktiszi jégen állva nem azokról a tényekről, számokról és elképzelésekről beszélt hosszasan, amelyeket a klímaváltozásról a Kormányközi Bizottság készített elő a igazgatótanács számára. Azt mondta el, mit tapasztalt a blakexpeditions hajója, a Seamaster fedélzetén az Antarktiszi-félszigetre tett útja során. Leírta, hogy a VI. György király jégselfről leszakadt táblajéghegyek között horgonyoznak éppen, és sarkvidéki állatokkal találkoztak, miközben áthajóztak azon a korábban hajók által járhatatlan csatornán, mely most már a klímaváltozás következtében mentes a tengeri jégtől. Még ugyanebben az évben, júliusban az új-zélandi Aucklandban személyesen is találkoztam Peterrel, amikor bejelentettem, hogy az UNEP rendkívüli követévé nevezte ki. Találkozónk helyszíne a Royal New Zealand Yacht Squadron volt, amely az America's Cupnak is otthont adott. Végigtekintettünk a tengerparti városrészen, mely Peter előrelátása és a nagyközönség lelkesedése nyomán alakult át a világ legtekintélyesebb vitorlás erőpróbájának helyszínévé. A kinevezéssel egy időben felismertük annak a lehetőségét, hogy Peter kutatásait az UNEP környezetvédelmi ismereteivel egyesítve lenyűgöző és cselekvésre késztető televíziós ismeretterjesztő filmsorozatot és internetes weblapot alkothatunk. Utoljára Rio de Janeiróban találkoztunk 2001 októberében. A latin-amerikai országok környezetvédelmi miniszterei gyűltek össze, hogy a következő évben Johannesburgban tartandó Fenntartható Fejlődés Csúcstalálkozó időszerű kérdéseit vitassák meg. Repülőgépen érkezett Manausból, néhány órával azután, hogy a hosszú felső-amazonasi utat követően a Seamaster horgonyt vetett a folyóparti város előtt. Beszámolt arról, amit a folyón az emberi tevékenységgel és a vadvilággal kapcsolatban tapasztalt, s ezzel szenvedélyt, élénkséget és életszerűséget vitt a konferencia napirendjébe. Peter 2001. december 6-án az Amazonas-deltában bekövetkezett halála mindnyájunkat sokként ért, és hatalmas veszteséget jelent az UNEP számára. Bár az óceáni versenyeken elért eredményeiről vált híressé, általános környezetvédelmi nagykövetként egy egészen új és nagyra törő küldetésre vállalkozott, s nagy befolyással rendelkezett. Örömmel tölt el, hogy korai halála óta már két alkalommal is kitüntetésben részesíthettük e nagyszerű embert. A környezetvédelmi világnapon, 2002. június 5-én Bálin, a Fenntartható Fejlődés Csúcstalálkozójának utolsó előkészítő konferenciáján ezer képviselő adózott elismeréssel Peter életútjának. 2002 szeptemberében Johannesburgban, ahol a vezető politikusok elfogadták a fenntartható fejlődés megvalósításának tervét, Pippa, Lady Blake átvehette az UNEP emlékérmét Peter óceáni vitorlásversenyzőként elért eredményeinek elismeréseként. Annak idején arról kezdtünk beszélgetni Peterrel, hogy személyesen milyen szerepet játszhatna ezeken az eseményeken. Azt hiszem, sokkal kényelmesebben érezte volna magát viharkabátban, mint öltönyben, s egyéniségét valószínűleg jobban kifejezte volna egy Antarktiszról, a Seamaster fedélzetéről sugárzott élő televíziós adás. Nem kétséges, hogy józansága és bölcsessége arra emlékeztetett volna minket, hogy őrizzük meg azt, amit a legnagyobb becsben tartunk.

Klaus Toepfer,
az ENSZ Környezetvédelmi Program főtitkára
Nairobi, 2003. május 29. Vissza