Helyes magyarság

Előszó

BEVEZETÉS.

Nyelvében él a nemzet! Ezt a nézetet, mely nálunk szálló igévé lett, a tudomány is teljes mértékben igazolja. Nincs oly biztos eszköz ez egyes népek elhatárolására és rokonságuk megállapítására, mint a nyelv. Sok vita után visszatértek a tudósok ahhoz a régi népszerű meghatározáshoz: egy-egy nép azoknak közössége, akik egy nyelven beszélnek. A koponya alakja, a haj formája és színe, a szem színe - ezek nagyon is általános, nem eléggé egyénítő jellemvonások. A népszokás, erkölcs, vallás igen fontos, de a művelődés haladásával s népkeveredések korszakaiban igen erős változásoknak van kitéve. Ellenben a nyelv - noha kivételkép, népvegyülés által, szintén szenvedhet nagy változást - általában véve a népeknek legjellemzőbb és legszívósabb tulajdona. Látjuk pl. (egyebet ne említsek), hogy az erőszak se tudott minket elnémetesíteni, se a lengyelt eloroszosítani! Nem csoda tehát, hogy nyelvünkben látjuk nemzetiségünknek féltett kincsét és biztos pajzsát. Nem csoda, hogy nyelvünk sorsa, története és természete mindnyájunkat érdekel, hogy mindnyájan iparkodunk jól ismerni nyelvünket és jól élni vele.
Hogy a nyelvvel jól élhessünk, arra először is a jó nyelvérzék megőrzése és ápolása szükséges. Ezt úgy érhetjük el, ha megfigyeljük az élő népnyelvet vagy legalább figyelemmel olvassuk a népköltés termékeit s a legjelesebb költők és írók műveit. Vissza