Simon Zsuzsa

Előszó

Részlet:
"Orlay Sándor délután táviratot kapott a kerületéből: a pótválasztáson megbukott.
Napok óta tudhatta, hogy így lesz, rossz sejtelme vissza is tartotta attól, hogy személyesen lemenjen a kerületbe, de azért az utolsó pillanatig bízott a könnyelmű emberek gondviselésében, a véletlenben.
Az éjszaka megint különös álma volt. Azt álmodta, hogy ágyában fekszik és látja a sárga fényt, melyet az ablaka alatti gázlámpa rajzol a sötét hálószoba mennyezetére. Unottan, a tétlenségtől fáradt tagokkal fekszik, hideg, sötét szomorusággal a szívében. Ágyában pedig lassan és akadozva forogtak a kelletlen gondolatok, mint egy rossz gép fogaskerekei. Valahol nagyon messze, a földalatti kamrában, keskenyarcu fiatal asszony pihen a koporsójában, unottan és szomoruan mint ő, a hosszu pihenéstől megtört tagokkal, sötét gondolatokkal gyötörve meghalt szegény agyát. A felesége, akit öt esztendővel ezelőtt temetett el. a koporsója áttetsző, mint az üveg, az alakja - a nagy távolság miatt - csak akkorának látszik, mint egy gyermekarc; de Orlay a kriptában derengő fehér fény mellett tisztán látja az asszony arcán a nyugtalan tépelődést. Egyikük sem szól, de mindegyikük érzi, hogy a másik megérti a gondolatát.
Az asszony azt mondja magában: Megint kölcsön, újabb bankkölcsön... Mikor gondolsz már a törlesztésre? Te nem gondolsz semmivel, csak költöd a pénzt, választára és kártyára... A gyerekkel sem gondolsz, és Liza néni nem törődik vele... Én nem tehetem, mert meghaltam... Pedig az ispán is meglop!" Vissza