Mauritiuson jártam, a földi paradicsomban

Előszó

Különös könyvet vehet a kezébe a Tisztelt Olvasó. Mauritius szigetéről szól, és Simon V. László írta. Magát a szerzőt, Simon V. Lászlót pedig minden bizonnyal Rejtő Jenő írta. Régóta sejtettem, hogy ő Fülig Jimmy reinkarnációja. Ilyen ember, mint ő ugyanis nincs, nem is lehetséges. Volt már mérnök, professzor, hokibajnok, a szorító réme, riporter, föltaláló, világutazó, csempész, vagány, sajtófőnök, menedzser és moralista, író, jégpapa, filmes, autóversenyző, tréner, betegápoló és filozófus. Nevében a V nem betű, hanem szám: föltehetően azt rejti, hogy mint Ötödik Simon volt már pápa is, vagy király.
Barátai és titkos ellenségei (nyílt ellensége nincs, azt senki sem meri kockáztatni) értetlenül állnak a Simon-jelenség előtt. Amíg úgy tűnik, hogy a legtöbb átlagember igazat beszél s közben hazudik, Ötödik Simonnál azt hisszük, hogy hazudik s közben a színtiszta igazat mondja. Ez az érzékcsalódás onnan van, hogy elképzelni sem bírunk már egy ennyire sokszínű és kalandos életet. Amit ugyanis egy őrült kamasz, de még egy Rejtő is csak álmodni mert, azt Ötödik Simon megvalósítja. S teszi ezt egy olyan országban, ahol a tapasztalat s a közfelfogás szerint "nincsenek lehetőségek".
Nos, vannak.
Legalább is az ő számára.
A titka pedig az, hogy kb. száz megatonnával több energiával rendelkezik, mint egy normális halandó.
Gyermekkori barátok vagyunk. Mindketten abból a körből kerültünk ki, melyet az irodalomtörténet és a kriminalisztika úgy regisztrál, hogy "zuglói vagányok". Mégis, ha egy jó beszélgetésre akarunk összejönni, Simon Lacinak arra van szüksége, hogy előzőleg legalább kétszer megkerülje a Földet, hogy ily módon egy kissé lefárassza magát. De még ilyenkor is olyan, mint egy robbanásig feszült reaktor: fizikailag érezhető rádióaktív vibrálás marad utána a levegőben, és a salátaleveleket ajánlatos gondosan lemosni. Vissza