A Fontes Orientales újabb kötete az iszlám történetszemléletét mutatja be: hogyan látták a muszlimok önmagukat, s hogyan szemlélték mások történelmét. A szerző ezúttal is széles körű összehasonlító anyag segítségével elemzi a történetírás csapdáit, egyéb tudatformákkal való összefonódottságát, majd bemutatja az ókori keleti (egyiptomi, izraeli és indiai) történetírás sajátszerűségét, s ezután vizsgálja meg az iszlám történetlátását. Ez utóbbit a Próféta küldetése tagolja, s az ő kora az egyetlen igazi, autentikus időszak, amikor minden történés jelentéssel bír és megőrzésre érdemes, s amely visszafelé is, előre is mércét állít nemcsak az iszlám, hanem a világtörténelem folyása számára is. Az iszlám történetírás vizsgálata során a szerző sokrétűen elemzi a Korán és a prófétai hagyomány szerepét a különböző műfajok kialakulásában, szemügyre veszi e történetlátás - at-Tabarí meghatározó munkásságában tetőző - vonulatát, figyelmet fordít az ettől eltérő, fontos műveket létrehozó történetírókra (mint al-Yacqúbí, ad-Dínawarí és al-Maszcúdí), a világi kultúra, az adab hatására, majd alaposan megvizsgálja a 11. század után kialakuló - a világi hatalom szolgálatában álló - új fejleményeket. Mindezt ellenpontozza és betetőzi Ibn Khaldún elődök és folytatók nélkül maradt - az eurázsiai steppeövezetben kialakult patrimóniális birodalmiság törvényszerűségeit föltáró - egyedülálló történetlátása, amely a tudományos történetírást alapozta meg. A kötet második része fontos forrás gyanánt tartalmazza a mongol kori történetírás egyedülálló művét, Ibn at-Tiqtaqá al-Fakhrí című anekdotázó, személyes hangvételű munkáját, amely a kalifátus történetét mutatja be belülről: főszereplői, a kalifák és a wazírjaik lehangoló, pőre valóságukban jelennek meg. E munka az iszlám történetét mintegy a "hátsó lépcső" felől közelíti meg.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.