Árkádia kettős tükörben

Fülszöveg

A római irodalom egyik legrejtélyesebb alakja, a Nero-kori T. Calpurnius Siculus meghatározó szerepet játszott a bukolikus költészet történetében. Hét eklogából álló gyűjteményét a reneszánsz korának olyan alkotói tanulmányozták és utánozták, mint Angelo Poliziano, lacopo Sannazaro, Pierre de Ronsard, Sir Philip Sidney, de hatása nyomon követhető egészen a szentimentalizmus koráig. Miután azonban a XIX. század irodalomtörténet-írása helyét a kánon peremén jelölte ki, Calpurnius műve szinte teljesen feledésbe merült, olyannyira, hogy nevével még a pásztori költészetet átfogóan tárgyaló munkákban is nemegyszer csak egy-egy lapalji jegyzetben találkozhatunk.
A jelen tanulmány az eklogagyűjteményt egységes, párját ritkító műgonddal megtervezett kompozícióként értelmezi, mely két, egymással szembeállított és egymástól homlokegyenest különböző szimbolikus tér, kétféle Árkádia köré szerveződik. A kötet tárgyalja Calpurnius nyelvi, stilisztikai újításait, imitációs technikáit, a különféle műfajok ötvözését, a költőszerep változásait, Vergilius mellett nagy figyelmet szentelve Theokritos és Ovidius hatásának föltárására. Az egyes eklogák részletes elemzésénél pedig azon poétikai eljárásokat vizsgálja, melyek egy, a Vergiliusétól oly élesen eltérő, hosszú évszázadokon át nem jelentéktelen művészi hatást kiváltani képes költői világ megalkotásához vezettek.
Nero uralkodása alatt a római irodalom új virágkorát élte. Seneca a tragédiát, Lucanus az eposzt, Persius a szatíra műfaját újította meg. A korszak össze függéseibe helyezve világossá válik, hogy Calpurnius sem halovány epigon, hanem a nagy kortársakhoz hasonlóan merész kísérletező volt, aki a bukolika újszerű változatát hozta létre. Vissza