Kisdobos 1983. október

Előszó

Részlet a könyvből:

"Gáborék családja boldog; néhány nap múlva új lakásba költöznek, ahol távfűtés van, meleg víz és főként három fél szoba. Ebből az egyik Gáboré. Napok óta töpreng: hogyan rendezi be, mit visz magával a régi kacatokból.
Tamás, a barátja nagyokat hallgat.
Mióta a világra jöttek, egy folyosón laktak, egy oviba, iskolába jártak, együtt rúgták a labdát. Most mi lesz, hogy lesz tovább? Gábor tervezget - Tamás pedig aggódik. Félti a barátságukat. Meg aztán hamarosan költöznek ők is. Lehet, hogy a város másik végébe, onnan aztán legfeljebb véletlenül találkoznak majd. Jönnek az új barátok, akikkel együtt izgulnak, játszanak. És ilyenkor a régi, a kisgyerekkori kapcsolat vajon odavész? Hallgatom az aggodalmát, elkeseredett meg-megcsukló hangját. „A barátság aranyfonál..." - olvastam valamilyen emlékkönyvben. Vajon az ő aranyfonaluk állja-e az idő próbáját? Mennyire erős? Mekkora a teherbírása? Elbírja-e a most még csak négy buszmegállónyi távolságot, vagy - zutty! - elszakad végképp? Kell-e naponta együtt töltött órákkal táplálni, vagy elég a sok eddigi közös emlék?
Hallgattam Tamást, és vele aggódtam. És közben örültem Gábor szobájának.
Egyik nap a vizafogói új lakótelep felé jártam. A házak szépek, a terep - mint afféle nagy építkezés során - még rendezetlen. De a gyerekek már fociznak nagy lelkesedéssel. A kapus éppen veszélyes lövést véd, a többiek hurráznak, dicsérik.
- Szép volt Ta-más! - kiáltják. S lám, kit ünnepelnek? Tamást! Most hozzáfut Gábor, megöleli, aztán büszkén körbejáratja a pillantását, s büszkén mondja:
- A barátom! Értitek!
A barátja - és az is marad!" Vissza