Sikolytó Erdély

Előszó

Jókai Mór egyik gyönyörű regényében az átültetett virágról mesélt.
Írja, hogy a virág, melyet kivesznek a szülőanyaföldből és más, bár televény talajba plántálnak át, elsatnyul, elhervad és elpusztul és, amint az átültetett virág elpusztul, azonképpen pusztul el a hugoviktori finom női lélek és test is, ha a megszokott nemes környezetből más világba kerül.
És így pusztult el Jókai Mór: "Enyém Tiéd Övé" regényének bájos nemes és édes hősnője.
Ennek a regénynek a hősnője is átültetett virág. A finom rokokószerű, Kékduna-keringős Bécs leheletszerű, csupalélek leánya, akit az első világháború apokaliptikuma a Székelyföldre sodor.
De ez a cárt német asszony a "vad" magyarok között nemcsak nem pusztul el, hanem székelyebbé válik a székelyeknél, magyarabbá a magyaroknál.
Ha ugyan ez lehetséges, de legalább ugyanolyanná!
Ez az átültetett gyönge virág a Székelyföldön megerősödik, kivirul, pompázik és új, sok új bimbót hajt.
A német virág, a német asszony magyar bimbókat, magyar embereket.
Miért?
Azért, mert ezt a virágot nem a busineszek országába ültették át, hanem az égbenyúló bércek és a feneketlen mélységek hazájába, Erdélybe, - ahol nemcsak a tavak, a tengerszemek feneketlenek, de tengermélyek az emberek érzései, a szívek együttérzése és egymást megértése a tengermély az isteni örök szeretet.
Ahol a sokszázéves és semmi orkán által ki nem dönthető erős tölgyek magukhoz ölelik és megvédik a tövükben szerényen meghúzódó kicsi kék ibolyákat.
Ahol a Nemere zúgása, orkánordítása és őrjöngése és az Olt halk csobogása és zokogása csodálatos összehangba hozza az ellentéteket, kimélyíti és elmélyíti az érzéseket és úgy itt, ebben a regényben összhangba jön a germán Krimhilda lelke a mongol Emese álmodozásával.
Ahol kísért Teleki Mihály, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Gábor Áron és a 13 Bárdi és legutóbb Szilágyi Irma és a sok, sokezer, százezer és milliónyi hősök és mártírok szelleme.
És mindet átlengi Csaba kiskirály drága lehellete! Ahol az Olt zokog.
És az ősök szelleme megilletvén és áthatván ezt az átültetett virágot, - ködbe homályosul előtte a Veddák szelleme és besugározza lelkét a Magyarok Istene!
Ez az átültetett virág nem a profitéhes busineszemberek lelki világába került, ahol ceruzával, fillérre és grammra számítják az önérdeket, hanem, ahol az emberek közösségben, kalákában segítik egymást.
Ahol az emberséges emberek élnek, akik mindenkit magukhoz ölelnek, még a hálátlan, őket üldöző oláhokat is.
Ez a regény nemcsak egy mesébe öntött élet, ez a regény Erdély regénybe öntött valóságos élete, földrajza és története is.
Ez a regény a Székelyföld, a székely nép, a székely vér apoteozise.
Egy nemzet sikolya, az elnémult harangok sikolya!
Erdély sikolya!
Sikoly az elnémult harangok után!
És megkondulnak az elnémult harangok!
De még nem mindenhol! Vissza