Siklósi szalon 2001

Előszó

1958-ban kerültem Siklósra könyvtárosnak, majd járási művelődési ház igazgató lettem. Megkapott ennek a nagyközségnek polgári öntudata, polgárainak műveltsége, kultúra szeretete. Abban az időben még szinte a kertek alatt kezdődött a határsáv, ahova csak külön engedéllyel léphettünk be s nemrég még maga Siklós is határsávnak számított, az utcákon azonban úgy érezte az ember, kisvárosban jár. Mesélhetnék az olvasási hagyományokról, a szokatlan aktivitással művelt ének és zenekultúráról, de ami ritkaság számba ment, az ilyen határszéli településeken érezhető volt már akkor a gyerekek és fiatalok vizuális érettsége. Vida Dezső tanítványai nemzetközi gyermekrajz versenyeket nyertek, később művészeti gimnáziumba, művészeti főiskolára kerültek, közülük több kiállítótársa lett mesterének. Én mégsem az utóbbit tartom sokra, hanem Vida tanár úrnak azt a négy évtizedes pedagógiai tevékenységét, amelyet a nem-képzőművésszé váló tanítványainak vizuális művelése érdekében fejtett ki. Igaz, közben segítői is akadtak Kovács Ferenc, s a néhai Magyar László személyében. A történelmi hagyományok mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy a kortárs képzőművészet olyan támogatást kapjon mindenkor, politikai vezetőktől, lokálpatrióta városlakóktól, mint amit itt kapott, s hogy sokan mint a kultúra végvárára gondoljunk Siklósra. 1958-tól már Martyn Ferenc expresszionista festményeit, a kuruc sorozatot láthatták a turisták, a siklósi várban. Később itt kapott helyet a modern hazai kerámia atyja, Gádor István gyűjteménye is. Vissza