Sík Sándor magyar cserkészpedagógiája

Előszó

Fiúk: kemény, szélsimogatta barackos arcok, Nagy huncut-kék és barna-mély szemek Óriás karimák alól mosoly-merészen csillannak elő. Fiúk, cserkészek: úgy állnak kezükben a hosszú bottal, Mint karó mellett a rózsatő. Mennek nagy szeges cipővel a serkenő májusi fűben. Kövér, nagy hátizsákból ásó kandikál És sportlap benne és síp és csokoládé és imakönyv. Az egyik egy libbenő lepke után szökik a szemével, A másik éppen vágná hátba az előtte menőt: De a trombita szól és feszül a Vigyázz, és dobban a lépés, És a lábuk alatt mintha mozdulna a föld. Kezdő sorai ezek Sík Sándor egyik nagy pedagógiai versének, amely 1931-ben jelent meg nyomtatásban „Fekete kenyér" című kötetében „Cserkészek" címmel. Ebben is, s számos más költeményében súlyos nevelői gondolatokkal birkózik, olvasóját is ezek továbbgondolására késztetve. Köztudott, hogy Sík Sándor szívvel-lélekkel gyakorlati pedagógus volt. Konkrét oktató-nevelő tevékenysége azonban jól kidolgozott, erős elméleti alapokon folyt. Ezeket a pedagógiai elveket sugározzák költeményei, de az ő gondolatai öltöttek testet a magyar cserkészmozgalom virágkorának pedagógiájában is. Neki köszönhető, hogy a magyar cserkészet nem testnevelési vagy természetjáró szervezet, netán katonai előképző lett, hanem a kamaszfiúk értékes tartalmú személyiségformáló, őket minél teljesebb emberré, minél jobb magyarrá alakító, határozott pedagógiai célú mozgalmává vált. Sík Sándornak köszönhető a magyar cserkészpedagógia. Vissza