Gadányi Jenő

Előszó

Két férfi horgászik Békásmegyer határában. Ülnek a Duna-parton, órák óta szótlanul, a horgászás ürügynél ugyan alig több számukra, szabályait azért betartják. Gondjaik, bajaik közösek, ugyanarról s egyformán töprengenek, szavak nélkül cserélnek véleményt. Az összecsukható horgászszéken üldögélő, társánál valamivel idősebb férfi elöl becsípett, lekonyuló szélű kalappal védekezik az erősödő napsütés ellen, szigorúan figyeli a vízen táncoló dugót, komolyan csinálja ezt is, mint mindig mindent életében. A zsebébe núl, paksamétát vesz elő, s átadja fűben heverésző barátjának, aki egy időre olvasásba merül, bólint, visszaadja a teleírt lapokat. A papírok visszakerülnek a vásott kabát zsebébe, szó továbbra sem esik. Kassák Lajos verseinek Gadányi Jenő a közönsége. Költőként, szerkesztőként, a politikai és művészeti közélet szereplőjeként Kassák nemrég még a magyar szellemi élet vezetőinek egyike volt. A kevesek közé tartozott, akiket igazolt az idő: a múltban mint a szocializmus ügyének elkötelezett modern művészet úttörőjét s vezető hazai mesterét háttérbe szorították, üldözték, bebörtönözték, mégsem pusztán múltja tette főszereplővé a felszabadulás után, hanem kikezdhetetlen jelleme, kompromisszumot és taktikázást nem ismerő meggyőződése, pályakezdése óta töretlen alkotóereje. Mindenekelőtt pedig az, hogy a provincializmussal leszámolni, a korszerűség és a szocializmus irányába kitörni akaró magyar művészetnek nélkülözhetetlen szüksége volt rá. Ma kénytelenségből benső emigráns, írásait nem közlik, szavára nem kíváncsiak. 1950-et írunk. Két éve ő nyitotta meg a múltban elszenvedett mellőztetésért elégtételül rendezett gyűjteményes Gadányi-kiállítást, amelynek elismerő sajtóvisszhangjából riasztóan hangzott ki az unalmas középszerűségéről ismert kolléga hangja, előlegezvén a dogmatizmus művészetpolitikájának következményeit: "Színakkordjainak mindig más felfogású megoldása gyakran öncélúvá válik vásznain a képtartalom rovására..." Néhány hónappal a kiállítás után a tanári szobájába tartó Gadányinak útját állta az Iparművészeti Főiskola altisztje, s tudtára adta, a minisztérium megfosztotta katedrájától, bölcsebben teszi, ha azonnal elhagyja az épületet.
A reggeli horgászás után munkához láttak "a társadalomból kiűzött rebellisek". Munka után "csendes nyári estéken éjfélig ültönk a sötét árnyékú kertben - jegyezte fel naplójában a festő -, sokat beszélgettünk művészeti problémákról: a művész, természet és mű viszonyáról, a teremtő cselekvés törvényeiről, az időálló remekművek titkairól és ezer és ezer, a fentiekből következő kérdésekről". Gadányi Jenő 1957-ben megint csak elégtételszámba menő, nagyszabású tárlatát újra Kassák nyitotta meg. Széles karmozdulattal körbemutatva mondta: "Az elmúlt nehéz tíz esztendőnek nyomát sem találjuk ezekben a képekben, erőtől és bizakodástól izzanak, nem találkozunk itt téveteg borongással és azokkal az esetlegességekkel, amik annyira jellemzők az utóbbi esztendők művészetére." Azokkal nem, de keserűséggel, szorongással igen, legalábbis az 1949-ben, 1950-ben keletkezett rajzain. Remegő, vékony fekete vonalak hálója mögött vergődnek a formák, egyik belenyugszik térbeli helyzetének megváltoztathatatlanságába, a másik élőlényként gyötrődve, alakját amőbaként változatba próbál a rács mögül kitörni - irányát nem lelő küzdelem dokumentumai ezek a grafikák. Ellentétek csapnak össze a lapokon: a zárt és a nyílt, a szilárd és a képlékeny, az átalakulni kész és a pozícióját módosítani nem hajlandó. Növényi motívumokból erednek a rajzok ornamentálissá finomított formái, a természet életének odaadó megfigyeléséről tanúskodna s a megfigyelés tanulságáról: a létező mindenáron élni akar, éppúgy küzd a tőle független természeti törvényeknek engedelmeskedő sors, mint önnön tehetetlensége ellen, amely megadásra bíztatná. A mozgásteret kereső képlékeny motívumok s a térben elfoglalt pozíciójukat véglegesen rögzítő kompozíció drámája, a természeti élményben a maga kérdéseire választ kereső izgalom mögött, ahogy a szabadvers hátterében a klasszikus intonáció, ott rejtőzik a konfliktus révén felismert és bátran kimondott vallomás: az ember bármi áron nem akar élni, létezésének a maga által meghatározott vagy a magáénak elfogadott szabályokhoz való hűség ad értelmet. Keserves benső harc dokumentumai ezek a lapok; naplójegyzetek, amelyek tanúsítják: a fogcsikorgatva megharcolt küzdelem Gadányit erőssé és bizakodóvá tette, hitének megannyi jelét mint a művészet nélkülözhetetlenségének bizonyítékát fedezte fel ekkortájt készült művein Kassák. Élete talán legnehezebb időszakában, gondjain, bajain felülemelkedve ez a tiszta művész, ha illúziók nélkül is, de békében élt a világgal. Vissza