Félrevert harangok

Fülszöveg

Az 1936-ban született író eddigi életművének csúcsa és művészi szitnézise ez a regény, mely a második világháborút közvetlenül megelőző hónapokban játszódik egy erdélyi kisvárosban, és ad felkorbácsolóan megrendítő kor- és kórképet a beszüremlő fasizmus emberekre, emberi viszonylatokra gyakorolt hatásáról. Szereplőinek száma alig több, mint egy klasszikus novelláé. Az ő sajátságosan zárt világuknak s tragikusan groteszk módon egymásba gabalyodó kapcsolatrendszerük robban fel, zilálódik szét néhány nap alatt, túllépve az iszonyat elviselhetőségének emberi tűréshatárát.
Sigmond István könyve így válik személyi-családi tragédiák mozaikos legendáriumává, ugyanakkor röhögtetően képtelen, elborzasztó s éppen kisszerűségükben drámai helyzetek, gesztusok, szájtépések sorozatával is, jóllehet, csak úgy nevethetünk ezeken, mint - mondjuk - Örkény Tóték-ján... Mert a Félrevert harangok arról szól, hogy hogyan éli meg/túl a virtigli kispolgár (de nevezhetjük egyszerűen polgárnak vagy fennköltebben: citoyennek...) a hatalom manupulációit, azt a szellemi-ideológiai fertőt, amit józan eszével felfogni képtelen ugyan, de amelyek megemésztésére-követésére rákényszerül, akár legjobb morális érzéke ellenében is. És a behódolás-ellenállás dichotómiáját nyilvánvalóan a személyiség leglényege billenti ebbe vagy abba az irányba.
Sigmond István persze nem moralizál, csak elmeséli groteszk humorral s egyszerre megértő, de egyben distanciát is tartó művészi rálátással, hogy például miért pártfogolja Göröngyi úr a helybéli unitárius harangozó oly megejtő elkötelezettséggel Friedmann urat, a zsidó kegyszerárust, vagy miért kényszerül a sokgyerekes mosónő, a kisváros részeges kőművésének felesége hetente egyszer odatartani a farát a kéjsóvár kocsmárosnak, vagy miért tart Zámbó úr, a borbély minden évben néma, ájtatos demonstrációt a kisváros főterén, ahol az első világháborúban elesett (?) fia mellszobrát is felállította a hazaffyas lelkesedés, vagy miért lesi az elaggott Kisasszony oly elszánt türelemmel, hogy mi folyik Sánta Betty a város egyetlen prostituáltjának "szalonjában", és így tovább...
Megannyi nagy (kis)emberi dráma...
Provinciális semmiség - mondhatnánk, ha Sigmond István az írástudók megélt és megszenvedett felelősségével nem tudná ezt a provincializmus oly letehetetlenül izgalmasan, olvasmányosan mindenkihez szólóvá tenni. És ettől válik könyve oly típusosan erdélyivé, magyarrá, azaz kelet-közép-európaivá. Tehát európaivá! Azaz egyetemessé.
És így, mint minden valódi irodalmi értéket hordozó nagy regény, amely mindegy hol, mikor játszódik - rólunk szól... Társadalmi lényünk-létünk olykor ellehetetlenülésről, mindenkori erkölcsi döntéseink-választásaink mindenek ellenébe is csak egyetlen mércével mérhető-megítélhető értékéről. Emberségünkről. Vissza