Quo Vadis? I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:
PETRONIUS csak déltájban ébredt föl, de azért mégis, mint rendesen, nagyon bágyadtnak érzé magát. Az előtte való nap Nero lakomáján vett részt, mely késő éjjelig tartott. Egy idő óta folyton-folyvást egészségére panaszkodott és azt állította, hogy reggel mindig szinte megbénulva ébred föl és képtelen gondolatait összeszedni. De a megszokott reggeli fürdő és testének gyakorlott rabszolgáktól való megnyomkodása soha sem téveszté el hatását, ellustult vérének keringését mindig fokozta, sőt ugy megélénkítette, fölvidámította és megerősítette, hogy mintegy újjászületve jött ki belőle. Akkor aztán ujfent szellem és vidámság ragyogott szeméből; megifjultnak, élettel teljesnek, külső megjelenésében tökéletesnek látszott. A nyilvános fürdőkbe ritkán szokott menni. «Szigetein» saját fürdői voltak, melyeket a hires Severus Ceter megnagyobbított, átépített és oly rendkívüli ízléssel szerelt föl, hogy maga Nero is a császári fürdők fölé helyezte, habár ezek sokkal tágasabbak és jóval díszesebbek voltak.
Ama lakoma után későn kelt föl és a fürdőbe ment. Most két erős fürdőszolga hófehér egyiptomi bisszuszszal takart cipruszfa «ágyon» kihozta és jóillatu olajjal megnedvesített kezével szépformáju testét kenegetni kezdte, ő pedig behunyt szemmel várakozott, mig a laconicum melege és kezöknek melegsége reá is hatott és bágyadtságát tovaüzte. Csak jó idő múlva nyitotta ki szemét és a hallgatást megszakítva, az időjárás felől kérdezősködött s aztán megtudakolta, vájjon Idomén ékszerész elküldé-e megtekintés végett az igért gemmákat és ime kitünt, hogy az idő szép, gyönge szellő fuj az albai hegység felől, de az ékszerész a gemmákat nem hozta el. Petronius ismét behunyta szemét és megparancsolta, hogy a tepidariumba vigyék őt. Ekkor a kárpit megmozdult; a nomenclator azt jelenté, hogy az ifju Marcus Vicinius, ki éppen most tért vissza Kis-Ázsiából, látogatást akar nála tenni. Vissza