Isten lélekben való születése és az áttörés az istenséghez

Előszó

A vallástörténeti kutatások az utóbbi két évtizedben csak elvétve vizsgálták a keresztény misztika antropológiáját. Ennek oka, hogy a misztika úgy a filozófiában, mint az egzisztenciális teológiában általában véve leértékelődött. A misztikának a filozófiában és a vallásban végbemenő leértékelődése általában a vallás leértékelődésével függ össze. A vallás Feuerbach általi tisztán antropológiai értelmezése, mint az ember mitológiai és ideológiai önértelmezése nem csupán a dialektikus materialista filozófia területén aratott alighanem átfogó sikert, hanem a dialektikus teológia területén is, mely úgy véli, a kereszténységet már csak oly módon képes megmenteni, hogy annak nem-vallás voltát bizonyítja.
A misztika eme leértékelődését nem csupán világnézeti jelenségként kell értékelnünk, hiszen annak a ténynek a következménye, hogy Európában maga a misztika, mint a vallási gyakorlat és a vallásos tapasztalat formája jobbára eltűnt. Szembetűnő, hogy a misztika modern kritikusai olyasmiről beszélnek, ami tapasztalati világuktól és szemléletüktől teljességgel idegen, és hogy a misztika irodalmi megnyilvánulásaira olyan nyomtatott partitúraként tekintenek, amelyből csak üggyel-bajjal tudnak kihámozni egy-egy hangot, és amelynek felépítése és hangszerelése messze túlhaladja felfogóképességüket. A misztika ellen felhozott érvek monotóniája és szegényessége arra utal, hogy itt olyanok szólnak hozzá, akiknek semmiféle érzékük nincs a misztikus tapasztalat iránt, és ennek hiányában szenvedélyesen igyekeznek megmagyarázni azt, miszerint az ilyenfajta tapasztalat egyáltalán nem létezik, illetve ha mégis előfordul, akkor is csupán pszichogén illúzió lehet, nem pedig valódi transzcendens tapasztalat.
A misztikusok, akik mindig is kevesen voltak, az utóbbi két évszázadban valóban egyre ritkábban fordulnak elő Európában. A nyugati kereszténységben továbbá sehol sem fejlődtek ki a misztikus gyakorlat újabb formái, a keresztény meditáció és kontempláció új útjai. Nyilvánvaló az is, hogy az intézményes egyházon belül - amely funkcionalizálta, valamint az egyház és egyházpolitika harcosaivá változtatta a szerzetesrendeket - a via mystica immár nem igazán járható út. Jellemző módon csak azok a Szent Ignácféle gyakorlatok maradtak fenn a misztikus meditáció számos középkori formája közül, amelyek maguk is a meditáció erőteljes pszichologizálásának és egyházi funkcionalizálásának eredményei, és amelyek az egyház hatalmának elszánt növelésében játszottak aktív szerepet. Vissza