Hans Aspergert, az autizmus és a róla elnevezett Asperger-szindróma kutatásának úttörőjét évtizedeken keresztül mint a fogyatékos gyermekek elszánt védelmezőjét ünnepelték világszerte. Edith Sheffer, a díjnyertes történész-író megrázó új kötetében azonban más oldaláról ismerhetjük meg a világhírű orvost, aki nem elszenvedője volt Hitler Harmadik Birodalmának és fajgyűlölő politikájának, hanem mélyen egyetértett a nemzetiszocialista ideológiával, és aktív bűnrészességet vállalt vele azáltal, hogy rá bízott gyermekek százait ítélte az életre méltatlannak. A rezsim Európa-szerte milliókat küldött a halálba származásuk, vallásuk, politikai hovatartozásuk, sőt viselkedésük és fizikai vagy mentális állapotuk alapján. A rendszert kiszolgáló pszichiáterek elsődleges célpontjai a gyermekek lettek, főként azok, akikről azt feltételezték, hogy hiányzik belőlük a szociális készség - kijelentették, hogy a Birodalomban nincs hely a számukra. Asperger és kollégái egyes "autisztikus" gyermekeket megpróbáltak átformálni, hogy hasznos állampolgárai legyenek a Harmadik Birodalomnak, ám azokat, akiket "gyógyíthatatlannak" minősítettek, kíméletlenül a Spiegelgrundra, az egyik leghírhedtebb gyermekgyilkossági központba utalták. A nácizmus és az autizmusfogalom összekapcsolódásának első teljes körű feltárása rendkívül alapos kutatómunka eredménye. Edith Sheffer megrázó könyvét olvasva nem nézhetünk félre, kénytelenek vagyunk végiggondolni, hogy az akár ártalmatlannak tűnő társadalmi előítéletek, címkézések és listázások milyen döbbenetes tragédiákhoz vezethetnek.
"Az Asperger gyermekei kötelező olvasmány kellene legyen minden pszichológus-, pszichiáter- és orvostanhallgatónak, hogy tanulhassunk a történelemből, és soha ne ismétlődhessenek meg rettenetes tévedései. A könyv dermesztő erővel figyelmeztet arra, hogy a klinikai kutatás és orvosi gyakorlat legfőbb vezérelve csakis az együttérzés lehet." - Simon Baron-Cohen, Nature Hans Aspergert, az autizmus és a róla elnevezett Asperger-szindróma kutatásának úttörőjét évtizedeken keresztül mint a fogyatékos gyermekek elszánt védelmezőjét ünnepelték világszerte. Edith Sheffer, a díjnyertes történész-író megrázó új kötetében azonban más oldaláról ismerhetjük meg a világhírű orvost, aki nem elszenvedője volt Hitler Harmadik Birodalmának és fajgyűlölő politikájának, hanem mélyen egyetértett a nemzetiszocialista ideológiával, és aktív bűnrészességet vállalt vele azáltal, hogy rá bízott gyermekek százait ítélte az életre méltatlannak. A rezsim Európa-szerte milliókat küldött a halálba származásuk, vallásuk, politikai hovatartozásuk, sőt viselkedésük és fizikai vagy mentális állapotuk alapján. A rendszert kiszolgáló pszichiáterek elsődleges célpontjai a gyermekek lettek, főként azok, akikről azt feltételezték, hogy hiányzik belőlük a szociális készség - kijelentették, hogy a Birodalomban nincs hely a számukra. Asperger és kollégái egyes "autisztikus" gyermekeket megpróbáltak átformálni, hogy hasznos állampolgárai legyenek a Harmadik Birodalomnak, ám azokat, akiket "gyógyíthatatlannak" minősítettek, kíméletlenül a Spiegelgrundra, az egyik leghírhedtebb gyermekgyilkossági központba utalták. A nácizmus és az autizmusfogalom összekapcsolódásának első teljes körű feltárása rendkívül alapos kutatómunka eredménye. Edith Sheffer megrázó könyvét olvasva nem nézhetünk félre, kénytelenek vagyunk végiggondolni, hogy az akár ártalmatlannak tűnő társadalmi előítéletek, címkézések és listázások milyen döbbenetes tragédiákhoz vezethetnek.
"Az Asperger gyermekei kötelező olvasmány kellene legyen minden pszichológus-, pszichiáter- és orvostanhallgatónak, hogy tanulhassunk a történelemből, és soha ne ismétlődhessenek meg rettenetes tévedései. A könyv dermesztő erővel figyelmeztet arra, hogy a klinikai kutatás és orvosi gyakorlat legfőbb vezérelve csakis az együttérzés lehet." - Simon Baron-Cohen, Nature
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.