Előszó
Általánosan elismert igazság, hogy egy harmincvalahány éves nő, akinek kielégítő állása van, és mesés frizurája, nem sok mindenben szenvedhet hiányt. Így Jane Hayesről, aki eléggé csinos és eléggé eszes volt, úgy gondolták, nincs igazán miért panaszkodnia. Igaz, nem volt férje, de erre mostanában már nincs is szükség. Voltak udvarlói, akik ugyan jöttek-mentek a kölcsönös elégedetlenséggel záruló viszonyok hosszú sorában, de hát - mostanság ez így megy, nem igaz?
Ám Jane-nek volt egy titka. Napközben sürgölődött és ebédelt, e-mailezett és túlórázott, és épphogy tartotta a határidőket, de néha, mikor ideje engedte, kilépett a turkálóban vásárolt körömcipőből, leheveredett a megörökölt kanapéra, lecsavarta a lámpát, bekapcsolta a húszcentis képátmérőjű televíziót, és elmerült abban, amit hiányolt.
Azaz néha megnézte a Büszkeség és balítéletet.
Tudják, a BBC dupla változatát, amelyben Colin Firth játssza a snájdig Mr. Darcyt, az a bájos, kebles angol színésznő pedig Elizabeth Bennetet, úgy, ahogy mindig is elképzeltük. Jane újra és újra megnézte azt a részt, amelyben Elizabeth és Mr. Darcy egymásra néznek a zongora felett, és elszikrázik köztük a levegő, a nő arca ellágyul, a férfi elmosolyodik, a mellkasa megemelkedik, mintha csak belélegezné a nő látványát, a szeme pedig úgy ragyog, hogy az ember azt gondolná, mindjárt kibuggyan a könnye... Ó!
Jane szíve minden alkalommal hangosan dobolt, lúdbőrzött a teste, a gyomrát marokra szorító őrjítő fájdalmat pedig valami bűnös dologgal csitította el, mondjuk csokis gabonapehellyel. Aznap éjjel Lincoln-kalapot viselő urakról álmodott, reggel aztán kinevette magát, és eljátszott a gondolattal, hogy a DVD-ket és az összes Jane Austen-könyvét elviszi az antikváriumba.
De persze, nem tette meg soha.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal