Előszó
Végső búcsút alig hogy vett vala
A síró regtől bíbor napgolyó,
Rózsás Adónis már kün nyargala:
Sóvár vadász, szerelmet gúnyoló.
Egyszerre Vénus ott áll kór szivével
S szerelmet esdvén...
Tovább
Előszó
Végső búcsút alig hogy vett vala
A síró regtől bíbor napgolyó,
Rózsás Adónis már kün nyargala:
Sóvár vadász, szerelmet gúnyoló.
Egyszerre Vénus ott áll kór szivével
S szerelmet esdvén ostromolja hévvel :
„Oh háromszor szebb mint én! - kezdi kérni -
Dicső virág, páratlan gyönyörű,
Nymphákra árnyt vetsz, nincs ily bájú férfi,
Rózsánál rózsább, hó galambszinű;
Vitában önmagával terme téged
Természet; s oda a világ, ha véged.
„Szállj le lovadról, csodalény! a kápa
Hadd tartsa féken a kevély fejet;
Oh esdve kérlek: jóságod dijába
Száz titkot, édest, közlök én veled;
Nem sziszeg itt kigyó a fű alatt,
Ülj ide, jöszte, csókba fojtalak;
Vissza